Kínos bakiba futott bele a Klik: gagyi idézettel köszöntötték a tanárokat

„Nagy László soraival” köszöntötte a Klebelsberg Iskolafenntartó Központ (Klik) elnöke a tanárokat a pedagógusnapon. Ám a költő soha nem írt ilyet - számolt be a hvg.hu

  • Eduline

Még most is olvasható a Klik honlapján az a köszöntő, amelyben Marekné Pintér Aranka köszönti a tanárokat pedagógusnap alkalmából.

Vezesd őket, utat ne tévessz,

S magadhoz mindig hű maradj,

Mert élen állsz, és messze látszol,

Sose feledd: példa vagy!

Majd úgy folytatja, hogy „Nagy László soraival köszöntöm Önöket, s köszönöm meg áldozatos munkájukat, elkötelezettségüket. Kívánom, hogy hittel, lelkesedéssel gyakorolják hivatásukat a jövőben is, tegyenek meg mindent a tanítványaik felkészítéséért, az ő csillogó tekintetük a legszebb ajándék”.

A fenti sorokhoz azonban Nagy Lászlónak semmi köze. Az idézet – mint kiderült – valójában az 1896-ban született és 1977-ben elhunyt B. Radó Lili: Az őrsvezető című verséből van - írja a hvg.hu.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.