Kilenc hónapot várt az új diákigazolványra egy általános iskolás

"Elvira tulajdonképpen boldog ügyfél, hiszen alig 9 hónap leforgása alatt megkapta lánya a vadiúj diákigazolványát.

  • Eduline
MTI Fotó: Máthé Zoltán

"Elvira tulajdonképpen boldog ügyfél, hiszen alig 9 hónap leforgása alatt megkapta lánya a vadiúj diákigazolványát. A dokumentum életútját csak tippelni lehet, de az biztos, hogy sokat küldözgethették ide-oda egymásnak, talán néhány selejt is becsúszott, téves címre küldték ki vagy érezték, hogy csak most fog igazán kelleni?" - írja a Tékozló Homár blog. A diákigazolványigénylő kálváriájáról szóló posztot

itt

olvashatjátok el. Ha hasonló helyzetbe kerültetek, küldjetek emailt az

[email protected]

.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.