Bocsánatot kért a brit oktatási miniszter: új mozgalom terjed

Nyílt levélben kért bocsánatot egykori franciatanárától Michael Gove brit oktatási államtitkár, mert egyszer...

  • Eduline
Michael Gove kitálalt: elnézést kért a rajzszögekért
Wikipedia

Nyílt levélben kért bocsánatot egykori franciatanárától Michael Gove brit oktatási államtitkár, mert egyszer rajzszögeket tett a székére. Rövid időn belül több híresség követte a példáját, és hasonló levelet tett közzé – számolt be a Daily Mail.

„Miss Dyball, szörnyen utáltam a latint, azóta sem tudtam belőle levizsgázni, pedig spanyolból és franciából sikerült. Ma is emlékszem, hogy egyszer bosszúból fogkrémet kentem a hajamra, mert a lányok azt mondták, attól majd kiszőkül (a házirend tiltotta, hogy befessük a hajunkat)” – emlékezett vissza Janet Street-Porter brit újságíró.

„Kedves Mr. Harland, akkor jó poénnak tűnt, de utólag bánom, hogy az osztálytársaimmal mindig kifiguráztuk önt, nagy levegőt vettünk, és visszatartottuk, amíg teljesen vörös nem lett az arcunk. Visszatekintve, igazán szerencsésnek mondhatom magam, hogy részt vehettem a bibliaóráin, és énekelhettem a kórusban, amit ön szervezett” – írta Quentin Letts színikritikus.

Rachel Johnson neves brit írónő is minősíthetetlen viselkedéséért kért bocsánatot a kollégiumi felügyelő tanárától: „Sajnálom, hogy lusta, engedetlen és fegyelmezetlen tinédzser voltam, hogy szándékosan szűk farmerben jártam az iskolai egyenruha helyett, hogy ittam és dohányoztam”. Ha nincs ilyen sztoritok, csak hálásak vagytok egykori tanáraitoknak, lepjétek meg őket egy különleges ajándékkal – a videóüzenetekről itt olvashattok bővebben.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.