Képek: ilyen általános iskolát nem láttak még a magyar diákok

Nem hétköznapi iskolába járhatnak a finn Espoo város diákjai.

  • Eduline
espoo.fi

Az iskolapszichológusok szerint úgy kellene átalakítani az oktatási rendszereket, amelyek miatt a diákok szívesen járnának iskolába. Külön felhívták a figyelmet arra, hogy nem szabad olyan körülményeket kialakítani, amelyek kifárasztják vagy elkedvetlenítik őket.

A finnországi Espoo városában ezt sikerült elérni az iskolában. A Saunalahti iskola épülete sem mindennapi, az oktatási rendszerről már ne is beszéljünk. A hatalmas területen helyet kapott egy óvoda, ifjúsági klub, színházterem, kávézó, könyvtár és tornaterem is az iskolán kívül.

espoo.fi

Az oktatás nem a Magyarországon ismert közegben zajlik: a diákok oda ülnek és úgy, ahogy csak szeretnének. Itt nem tilos az egymással való beszélgetés, sőt, a tanárok kifejezetten erre bátorítják a diákokat. A házi feladat rendszerint csoportos feladat, egy adott témában kell projekteket kidolgozniuk és az órán majd azokat bemutatni.

espoo.fi

A kávézóban pedig a tanárokkal is egy asztal mellé ülhetnek, és elbeszélgethetnek különböző problémákról, hiszen ez is a tanulás részét képezi – írta a filantropikum.com.

espoo.fi

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.