Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Újabb komoly utcai megmozdulásra készülnek a tiltakozó pedagógusok. A Civil Közoktatás Platform március 15-re szervez demonstrációt Budapesten.

„Mindenkit nagyon-nagyon nyomatékosan kérünk, hogy március 15-ére összpontosítsa az erejét Budapestre, és jöjjön el. Délután 3-kor találkozzunk, és vonuljunk végig az Andrássy úton a Kossuth térig. Mutassuk meg, hogy mekkora erő van mögöttünk!” – mondta Pukli István, a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója az ATV-ben.
A Civil Közoktatási Platform nem fogadja el Palkovics László államtitkár bejelentését arról, hogy több pénzt kap a Klik és átalakítják nyárra. Szerintük ugyanis az egészet úgy, ahogy van, meg kéne szüntetni.
Nemrég írtunk arról, hogy a Klik a PSZ-nek is tartozik, a szakiskolák pedig teljesen érthető okból menekültek a Kliktől.
A tiltakozáshoz máris csatlakozott egy népesebb csoport, mégpedig a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma, amibe pedagógusi, egészségügyi és köztisztviselői érdekképviseletek is tartoznak.
A SZEF szombati kongresszusán határozott arról, hogy támogatja a Pedagógus Sztrájkbizottság 25 pontos követelését, és szolidaritást vállal a Civil Közoktatási Platform tüntetésével.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.