Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Benyújtotta szombaton a nemzeti erőforrás miniszter az új köznevelési törvényről szóló javaslatot az Országgyűlésnek...
Benyújtotta szombaton a nemzeti erőforrás miniszter az új köznevelési törvényről szóló javaslatot az Országgyűlésnek, a 104 oldalas dokumentum többi között rögzíti, hogy a tanév végén legalább hatvannapos nyári szünetet kell biztosítani, a tankötelezettség 16 éves korig tart, és tartalmazza a pedagógus-életpályamodellben elérhető fokozatokat. A modell 2013. szeptember 1-jén léphet életbe.

Az Országgyűlés honlapján közzétett dokumentum rögzíti, hogy a köznevelés közszolgálat, az alaptörvényben foglalt ingyenes és kötelező alapfokú, valamint ingyenes és mindenki számára hozzáférhető középfokú nevelés-oktatáshoz való jog biztosítása az érettségi megszerzéséig és az első szakképesítésre történő felkészítés a magyar állam közszolgálati feladata.
Ingyenes tankönyv, 16 éves korig tartó tankötelezettség
A javaslat alapján a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik évét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt. A változás 2014 szeptemberétől lépne életbe. Az óvodavezető a szülő kérelmére és a védőnő egyetértésével, a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, felmentést adhat a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, ha a gyermek képességeinek kibontakoztatása, sajátos helyzete, családi körülményei ezt indokolják. Az óvodába járás kötelezettsége 5 éves korig családi napköziben is teljesíthető lenne.
A tankötelezettség hatéves kortól 16 éves korig tartana, a sajátos nevelési igényű tanuló tankötelezettsége pedig meghosszabbítható lenne legfeljebb huszonharmadik életévének betöltéséig. A tankötelezettség felső határa leszállításának legfőbb indoka, hogy a kötött iskolai rendszertől, a közismereti oktatástól elforduló, motiválatlan tanuló mielőbb átléphessen a munka világába - olvasható.

Az elsőtől a nyolcadik évfolyamig, továbbá a nemzetiségi nevelés-oktatásban és a gyógypedagógiai nevelés-oktatásban az állam biztosítaná, hogy a tanuló számára a tankönyvek térítésmentesen álljanak rendelkezésre. A térítésmentes tankönyvellátást első alkalommal a 2013/2014. tanévben az első évfolyamra beiratkozott tanulóknak, ezt követően felmenő rendszerben kell biztosítania az államnak.
Vége az elégségesnek, jön a gyenge
A tanuló tudásának értékelésénél jeles (5), jó (4), közepes (3), gyenge (2), elégtelen (1) osztályzat adható, az eddigi elégségest váltja fel a gyenge minősítés. Az iskola igazgatója a szülő kérésére legfeljebb egy alkalommal engedélyezheti az iskola első évfolyamának megismétlését, akkor is, ha a tanuló az előírt tanulmányi követelményeket sikeresen teljesítette. Az osztálylétszámok minimumát és maximumát is tartalmazza a javaslat, ez óvodában 13 és 25, alsó és felső tagozaton 14 és 27, gimnáziumban és szakközépiskolában 26 és 34, szakiskolában 16 és 28, a Híd program osztályaiban 8 és 15, a kis létszámú fejlesztő pedagógiai osztályokban 7 és 13 lehet.
Az anyag szerint a tanítási év utolsó napját követően pedig legalább hatvan - szakképző iskolában legalább harminc - összefüggő napból álló nyári szünetet kell biztosítani.
A javaslat rögzíti az egyes iskolatípusokat, működésük feltételeit. A köznevelési intézményrendszer alapvetően nem változik a korábbi törvényi rendelkezésekben foglaltakhoz képest. Az indítvány tartalmazza a szülők, a pedagógusok kötelességét és jogait, a pedagógiai szolgáltatásokat, programokat, és részletesen kitér a köznevelési Híd programokra is, amelyek segítséget nyújtanak a tanulónak a középfokú nevelés-oktatásba, szakképzésbe való bekapcsolódáshoz vagy a munkába álláshoz, valamint az önálló életkezdéshez szükséges ismeretek megszerzéséhez.
Egész napos iskola és mindennapos testnevelés
Általános iskolában a nevelés-oktatást a délelőtti és délutáni tanítási időszakban olyan módon kell megszervezni, hogy a foglalkozások legalább tizenhat óráig tartsanak, továbbá tizenhét óráig - vagy addig, amíg a tanulók jogszerűen tartózkodnak az intézményben - gondoskodni kell a tanulók felügyeletéről.
A dokumentum szerint az iskola a nappali rendszerű iskolai oktatásban megszervezi a mindennapos testnevelést heti öt óra keretében, amelyből legfeljebb heti két óra a kerettanterv testnevelés tantárgyra vonatkozó rendelkezéseiben meghatározott oktatásszervezési formákkal, műveltségterületi oktatással, iskolai sportkörrel, vagy versenyszerű sporttal kiváltható.

Új elemként a jövőben az érettségi vizsga megkezdésének feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása lenne. Érettségi vizsgát a tanulóknak öt tantárgyból kellene tenniük, ezek a következők: magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv - a nemzetiségi nevelés-oktatásban részt vevők számára anyanyelv és irodalom - és egy kötelezően választandó vizsgatárgy, valamint a szakközépiskolában a szakközépiskola ágazatának megfelelő szakmai vizsgatárgyból.
A javaslat kitér arra, hogy az iskolák a magyarországi és a külhoni magyar fiatalok kapcsolatainak kialakításáról és erősítéséről, valamint a Magyarország határain kívül élő magyarság bemutatásáról szóló országgyűlési határozat alapján a kilenc-tizenegyedik évfolyamok valamelyikén határon túli kirándulásokat szerveznek.
A nevelési-oktatási intézményekben pedagógus-munkakörökben dolgozó pedagógus heti teljes munkaidejének nyolcvan százalékát az intézményvezető által a törvényben meghatározott feladatok ellátásával köteles tölteni, a munkaidő fennmaradó részében a munkaideje beosztását vagy felhasználását maga jogosult meghatározni. A teljes munkaidő ötvenöt-hatvanöt százalékában tanórai és egyéb foglalkozások megtartása rendelhető el.
A pedagógusok a gyakornok, pedagógus I., pedagógus II., mesterpedagógus, kutatótanár fokozatokat érheti el, a javaslat melléklete tartalmazza az egyes fizetési kategóriákat is.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.