Hónapok óta nincs net a koliban, a diákok nem tudják elküldeni a leckét

Megrongálhatták a kábelt, az iskola most más megoldást keres.

  • Eduline
Pixabay

Mivel több tanár is e-mailben kéri a házi feladatot, ezért különösen bosszantó, hogy a szombathelyi Savaria Szakgimnázium kollégiumában hónapok óta nincs net.

A nyugat.hu elérte az iskola igazgatóját, Szentgyörgyvári Róbertet, aki elmondta, valaki megrongálhatta az üvegszálas kábelt.

Az első rongálás után még javították a kábelt, azonban később ismét történt valami. "A kábel pótlása hatvanezer forint volt legutóbb, most viszont már wi-fit szeretnénk. Már megigényeltük, de ezt közbeszerzésen keresztül lehet csak, nem sétálhatunk csak be egy boltba érte. Emiatt tart ilyen sokáig, árajánlatot már kértünk, 130 ezer forint körül lesz majd az ára” - mondta az igazgató.

Kollégiumban laksz? Hogy álltok az internettel? Írd meg tapasztalataidat az [email protected] címre!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.