Hoffmann szerint nem véletlen, hogy Orbán őt választotta

Nem érzem, hogy erősebb ember lennék Pokorni Zoltánnál, de azt sem tartom véletlennek, hogy a miniszterelnök rám bízta...

  • Eduline

Nem érzem, hogy erősebb ember lennék Pokorni Zoltánnál, de azt sem tartom véletlennek, hogy a miniszterelnök rám bízta az oktatásügyek irányítását – mondta Hoffmann Rózsa az ATV műsorában.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A hir24.hu összefoglalója szerint az oktatási államtitkár azt mondta, „eléggé megszenvedte ezt az időszakot”, de a köznevelési törvényhez beérkezett módosító javaslatokat nem értékeli kudarcként, „ez várható volt, hiszen a Fidesz egyik-másik oktatáspolitikusa másképp látja a világot, volt, amikor vissza is akarták vonatni a törvényjavaslatot”.

Hoffmann Rózsa szerint egyedül az a szokatlan, hogy egy pártszövetségen belül alakulhatott ki ilyen helyzet. Az oktatási államtitkár elmondása szerint 98 százalékban olyan lett a törvény, amilyennek megálmodták. Hozzátette: Orbán Viktor nem személyesen mellette állt ki, ez egy természetes kiállás volt a kormány által megtárgyalt koncepció mellett. Hoffmann Rózsa elmondása szerint, miután a kormány elfogadta a köznevelési törvényjavaslatot, érthető volt, hogy a kormány kritikájaként értékelte Orbán Viktor a javaslat bírálatait.

Mint Hoffmann Rózsa mondta, Orbán nyolc éve ismeri, és figyeli a parlamenti működését. „Ugyan nem beszéltem korábban vele sokszor, de azt mindig bámultam, mennyire jól rögzíti az agya a jelenségeket, és feltételezem, e miatt választott engem.”

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.