Hány pedagógus veszítette el az állását a tanév végén?

Több száz iskolát érintettek az összevonások, átvételek a 2012/2013-as tanév végén, de jogutód nélkül egy sem szűnt...

  • Eduline
Októberben derül ki, hány tanárt alkalmaznak az iskolák
Túry Gergely

Több száz iskolát érintettek az összevonások, átvételek a 2012/2013-as tanév végén, de jogutód nélkül egy sem szűnt meg. Az átszervezések a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ szerint nem jártak pedagóguselbocsátással, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint azonban így is több százan vesztették el munkájukat - írja a Világgazdaság.

Mendrey László, a PDSZ elnöke a lapnak azt mondta: a kormányzat kényesen ügyelt arra, hogy az átszervezések miatt ne legyenek jelentős elbocsátások a választások előtt. Erről nincsenek is pontos adataik, de más okok miatt szerinte ennél jóval több pedagógus került utcára.

A PDSZ vezetője szerint a tankötelezettség korhatárának leszállítása, a közismereti tárgyak számának csökkentése és a kényszernyugdíjazások miatt közel 10 ezerrel kevesebb pedagógus fog dolgozni szeptembertől, mint az előző tanévben, de pontos adatok októberben lesznek. Hozzátette, hogy 2600 nyugdíjas nem dolgozhat tovább az oktatásban, és a helyüket sem tölthették be másokkal, a szakképzés átszervezésével kapcsolatban pedig egy korábbi tanulmány 7-8 ezer főt említett.

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) azt jelezte, hogy az átszervezések nem jártak pedagógusok elbocsátásával, létszámcsökkenést a nyugdíjazás miatt felmentett pedagógusok státuszainak zárolása eredményezhet az oktatásban, ezt a létszámot korábban 3000 főre becsülték.

Hozzászólások

Így alakul át az alsó tagozatos oktatás: konkrét teendőlistát kaptak az iskolák

35 perces tanórák, kevesebb házi feladat és hosszabb szünetek jöhetnek alsó tagozatban. Az oktatási tárca javaslatcsomagot küldött az iskoláknak, amely többek között rugalmasabb óraszervezést, mindennapos mesét, több mozgást és iskolán kívüli programot, illetve a délutáni foglalkozások átalakítását is tartalmazza. Az ajánlások mellé konkrét intézményi teendőket is meghatároztak.

Mi lesz az érettségizőkkel, ha sztrájkolnak a tanárok? – a köznevelési törvényről vitáztak a parlamentben

A pedagógusok sztrájkjoga, az érettségizők felkészítése és a gyermekfelügyelet is előkerült a köznevelési törvény módosításának parlamenti vitájában. A Fidesz és a KDNP szerint a változtatásoknál nagyobb garanciák kellenének a diákok és a családok védelmére, miközben a pedagógus szakszervezetek korábban éppen azért kritizálták a tervezetet, mert szerintük az továbbra is túlságosan korlátozza a pedagógusok sztrájkjogát.

Ádám Zoltán reagált az őt kirúgó rektorhelyettes lemondására: „Nem volt nála gyűlöltebb és rettegettebb ember a Corvinuson”

Élesen reagált Ádám Zoltán, a Corvinus korábban elbocsátott oktatója arra, hogy Szabó Lajos György oktatási rektorhelyettes a tanév végével lemond posztjáról és távozik az egyetemről. Ádám szerint Szabó az egyetemvezetés egyik „legkompromittáltabb” tagja volt, és úgy véli, távozása összefügghet azzal, hogy a Corvinus vezetése már a KEKVA-rendszer utáni időszakra készül.

@eduline.hu Az első egyetemi ügyintézések között a diákigazolvány igénylése is szerepel. Bár elsőre bonyolultnak tűnhet, néhány lépésből megvan – most végigvezetünk titeket a teljes folyamaton.😉 #diákigazolvány #egyetem #neptun #eduline #foryou ♬ eredeti hang - eduline.hu

Mi a baj a 8 osztályos általános iskolával, és mi jöhet helyette?

A kisiskolák tanárhiánya és a kisgimnáziumok elitképzővé válása nem elszigetelt hibák, hanem a jelenlegi oktatási szerkezet „erővonalai”, amelyek a rendszer gyökeres reformjáért kiáltanak Dr. Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektani szakpszichológus, egyetemi tanár szerint.

Sokkal olcsóbb albérleteket, kauciómentes bérlést és ingyenes közjegyzői hitelesítést biztosítana az egyetemistáknak a Momentum

A Momentum Mozgalom egy diákoknak szánt állami lakásügynökség létrehozását kezdeményezné a Tisza-kormánynál, amely közvetítőként lépne be a hallgatók és a lakástulajdonosok közé, hogy a hallgatók akár 30 százalékkal olcsóbb albérletekhez juthassanak, biztosítva legyen számukra a kauciómentes lakásbérlés és az ingyenes közjegyzői hitelesítés is.