Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Új alaptanterv, nyolcévente egy év tanulmányi szünet a pedagógusoknak, az óraszámok, az osztálylétszámok és a tananyag mennyiségének csökkentése, a tanári fizetések emelése – többek között ilyen ígéretek hangoztak el azon a miniszterelnök-jelölti vitán, amelyet a Független Diákparlament szervezett. És amelyre Orbán Viktor nem ment el.

Csak hárman – Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd, Szél Bernadett, az LMP és Vona Gábor, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje – vettek részt a Független Diákparlament hétfő esti oktatási vitáján, Orbán Viktor kormányfő nem fogadta el a diákok meghívását. Fontos dolgokat mondott azonban az oktatás céljáról és a problémákról Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektani szakpszichológus, az MTA főmunkatársa, aki a vita első felében leszögezte: „tanulni, felejteni és újra tanulni, a gyerekeknek leginkább erre van szükségük”.
A szakpszichológus szerint a magyar iskola azzal árt leginkább a diákoknak, hogy „minél többet tanítanak nekik, ők annál kevésbé akarnak tanulni”, úgy véli, a gyerekeknek olyan helyezetekben kell tanulniuk, amelyekben ők oldják meg a problémákat. „Nagyon okos gyerekek vannak bajban, mert a jelenlegi tananyagot meg tudják tanulni, de ha valamilyen probléma kerül az útjukba, megállnak, és arra várnak, hogy valaki oldja meg” – utalt arra, hogy központi fontosságú feladat lenne a diákok problémamegoldó készségének fejlesztése, ezt a feladatot azonban a mai oktatás nem végzi el.
Béremelés, óraszámcsökkentés, tanulmányi szabadság
A három miniszterelnök-jelölt egy-egy percet kapott a konkrét oktatási tervek ismertetésére. Karácsony Gergely szerint legalább negyedével csökkenteni kell a tananyagot, mert „minél több tudást próbálunk belegyömöszölni a gyerekek fejébe, annál kevesebb marad meg benne”, a pedagógusoknak pedig meg kell adni a tanítás szabadságát, hogy mindenki a saját eszközeit használhassa az órákon. Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje szerint „az oktatási rendszert is hagyni kell tanulni”, éppen ezért meg kellene reformálni a pedagógusképzést, nyolcévente pedig egyéves tanulmányi szabadságot adni a tanároknak, amelyet átképzéssel tölthetnének.
„A mostani NAT egy borzalom” – szögezte le Szél Bernadett, aki szerint egyértelmű, hogy új alaptantervet kell készíteni, azt a rendszert pedig fel kell számolni, amelyben egyes iskolatípusok diákjai „lebutított tartalmat kapnak”. Az LMP miniszterelnök-jelöltje szerint jó döntés lenne, ha a tanárok különböző programcsomagok, „tananyagcsomagok” közül választhatnának. Újra elhangzott az LMP igen ambíciózus választási ígérete a pályakezdő pedagógusok bérének háromszorosára emeléséről.

Vona Gábor a túlterheltség enyhítését, az óraszámok és az osztálylétszámok csökkentését emelte ki, de több jogot adna a diákönkormányzatoknak is. A Jobbik miniszterelnök-jelöltje visszafogottabb ígéretet tett a pedagógusoknak: átlagbérüket első lépésként a diplomások átlagbérének szintjére emelnék.
Amiben egyetértenek, és amiben nem
A legtöbb oktatási kérdésben egyetértett a három miniszterelnök-jelölt. „Úgy, hogy sokkal kevesebb gyerek van a tanteremben” – válaszolta Karácsony Gergely arra a kérdésre, hogyan kellene kinéznie a 21. század iskolájának. Szerinte akkor lehet megreformálni az oktatást, ha csökkentik az osztálylétszámot, a sajátos nevelési igényű diákokat pedig akkor lehet hatékonyan fejleszteni, ha az iskolák segítő munkatársakat alkalmazhatnak. Ezzel egyetértett Vona Gábor és Szél Bernadett is, szerintük ugyanis a pedagógusokat magukra hagyták a feladataikkal.
Kétszeres alapbér, pótlék az elmaradt térségekben dolgozóknak: ki mit ígér a pedagógusoknak?
Vissza kell adni az iskolákat az önkormányzatoknak, a pedagógusbéreket pedig emelni kell - ebben a két kérdésben nagy egyetértés volt a Civitas Intézet pénteki oktatási konferenciáján, az ellenzéki pártok oktatáspolitikusai nagyjából hasonlóan látják az iskolák és az egyetemek ügyét. A Fidesz-KDNP oktatáspolitikusai nem vettek részt a kerekasztal-beszélgetésen.
Úgy tűnik, az integráció kontra szegregáció kérdésében már nem ilyen nagy az összhang a három miniszterelnök-jelölt között. „Van egy oktatási minimum, amelyet a Jobbik nem írt alá, és azért, mert ebben van egy erős kiállás az SNI-s és a halmozottan hátrányos helyzetű diákok integrált oktatása mellett” – utalt Karácsony Gergely arra az oktatási dokumentumra, amelyet az ellenzéki pártok és oktatási szervezetek együtt dolgoztak ki. Vona Gábor úgy reagált: azért nem írták alá a dokumentumot, mert a diákok közötti esélykülönbségek csökkentésének céljával egyetértenek ugyan, de az integráció „hogyanján” sok múlik, szerintük nagyobb szabadságot kell biztosítani integráció-szegregáció kérdésben a szakmának.
„Egy kicsit ideologikus vezéreltségű vita ez. Legyünk nyitott a valóságra. Északkelet- és Délnyugat-Magyarországon maguk a pedagógusok mondják, hogy szükség lenne valamilyen differenciált oktatásirányítási lehetőségre, arra, hogy a szakma ott helyben döntse el, hogy mi a helyes” – tette hozzá.
A szülők nem ostobák, látják az állami iskolák állapotát
Heti 35-36 órán át az iskolapadban ülő középiskolások, egyre kevesebbet érő pedagógusbérek, alulfinanszírozott oktatás, fenntarthatatlan iskolarendszer - többek között ezeket sorolták a magyar közoktatás rendszer égető problémái közé a Civitas Intézet oktatási konferenciájának résztvevői. „Egy tizedikes diáknak heti 36 a kötelező óraszáma, pedig nem hiszem, hogy napi 7-8 órán keresztül, az iskolapadban ülve végig tudnak figyelni, ez így biztosan nem hatékony.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.