Tízmilliókat keresnek a brit iskolaigazgatók

Ötből egy iskolaigazgató hat számjegyű fizetést tehet zsebre évente Nagy-Britanniában.

  • Eduline

Ötből egy iskolaigazgató hat számjegyű fizetést tehet zsebre évente Nagy-Britanniában. A szerencsésebb intézményvezetők bankszámlájára évi 100 ezer font, átszámítva havi hárommillió forint érkezik – adta hírül a The Telegraph.

Nagy-Britanniában tavaly emelték meg az évtizedek óta a pályán lévő iskolaigazgatók bérét. A brit oktatási minisztérium adatai szerint a döntésnek köszönhetően hétszáz igazgató bére nőtt jelentősen.

Az adatok szerint az iskolaigazgatók és helyetteseik többségének fele ekkora fizetéssel kell beérniük: az átlagbér havi 4600 font, azaz 1 millió 600 ezer forint. Mennyit keresnek a vezető brit egyetemek rektorai? Összefoglalónkat itt olvashatod.

Hozzászólások

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.