Friss: Budaörs pert nyert az állam ellen az elvett iskolái miatt

Az iskolaépületek államosítása után milliárdokat akart beszedni az állam Budaörstől. A város nem hagyta magát, százmilliókat nyert vissza.

  • Eduline
MTI / Manek Attila

A Fővárosi Törvényszék pénteken kihirdette a döntését abban a polgári perben, amelyet Budaörs önkormányzata indított a magyar állam ellen, mert nem akarta fizetni az igazságtalannak tartott szolidaritási hozzájárulást - erről számolt be az Index.

Tavaly a központi fenntartó már nem csak az iskolák fenntartását, de az épületeket is államosította, majd erre hivatkozva pénzt szed be egyes önkormányzatoktól. Ebből éves szinten 21 milliárd forintot remél az állam, aminek 10 százalékát kellett megfizetnie a 30 ezer lakosú Budaörsnek.

Hiába államosítják az iskolákat, az önkormányzatok fizetnek

Ez a cikk több mint egy éve frissült utoljára, ezért lehetséges, hogy a tartalma már elavult. Használd a cikk alján lévő kulcsszavakat vagy a keresőt a frissebb anyagok eléréséhez. Most már totális lesz az államosítás, de a ceh legalább egy részét az önkormányzatoktól szedik el.

Wittinghoff Tamás, a budaörsi polgármester szerint mindezt ráadásul úgy, hogy az intézményfenntartó az idén jelezte, egyetlen forintja sincsen arra, hogy elvégezzék a nyári felújítást, karbantartást vagy esetleg fejlesztést, ami mintegy 200 millió forint erejéig kötelező lenne - írja a portál.

Az államnak több százmilliót kell kamatostól kifizetnie a budaörsi városvezetésnek.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.