Fordulat az iskolai zaklatás ügyében, az igazgató fiát vádolhatják

Az iskolából kirúgott tanár azt állítja, az igazgató fia az, akit zaklatással vádolnak többen is egy budapesti középiskolában.

  • Eduline
Shutterstock

Korábban írtunk arról, hogy egy tanárt kirúgtak, miután a nyilvánossághoz fordult azzal, hogy a soroksári Qualitas Középiskola egyik tanára szexuális utalásokat és ajánlatokat tesz a diákoknak.

A Híradónak egy szülő is nyilatkozott, ő azt állította, lányát is a faházba hívta a földrajztanár a jobb jegyért, de a lány nemet mondott, később meg is bukott a tárgyból.

Az ügyet kirobbantó tanárnő azt mondta a stábnak, hogy az állítólagos zaklató az igazgató fia. Állítólag a rendőrség már nyomoz az ügyben, tanárokat és diákokat hallgatnak meg.

Az iskola belső vizsgálatot rendelt el a csatorna szerint.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.