Fenyegetéssel bírták felmondásra, állítja az iskola igazgatója

Azt állítja, a tankerületi vezető fenyegetésének hatására írta alá a lemondó nyilatkozatát somlóvásárhelyi iskola volt igazgatója - írja a 24.hu.

  • Eduline
pixabay

A tankerület vezetője még a helyi plébánost is bepanaszolta a veszprémi püspöknél, amiért aláírást gyűjtöttek az iskolaigazgató mellett. Martonné Vathy Hedvig, aki több mint 30 éve dolgozott a somlóvásárhelyi általános iskolában, és 10 éve vezette az intézményt, tavaly év végén vesztette el állását.

Martonné a napokban bíróságon támadta meg az eljárást.

A munkaügyi bíróságra  beadott keresetlevélben azt kéri, hogy a bíróság mondja ki a lemondás semmisségét és érvénytelenségét, mert nem saját elhatározásából, hanem kényszerítés hatására írta alá a nyilatkozatot – tudta meg a 24.hu.

Az oldal információja szerint az ügyet az alapjogok biztosa is vizsgálja, és a szülők is próbálják különféle akciókkal elérni a döntés megváltoztatását. A szülők a somlóvásárhelyi katolikus plébános támogatásával petíciót írtak Balog Zoltán emberierőforrás-miniszternek.

Saját órájáról hívták ki a pedagógust, hogy felmondjanak neki

Egyre súlyosabb a tanárhiány, a pedagógusközösség is elöregedőben van, mégis akad olyan tanár, akit óráról hívnak ki, hogy felmondjanak neki. A PSZ adatai szerint csak az előző tanévben mintegy ötezer tanárnak szűnt meg a jogviszonya, közülük legalább 1400-an vonultak nyugdíjba.

Hozzászólások

Térdepeltetés, megszégyenítés, félelem – Rubovszky Rita volt diákjai szerint bántalmazó légkör uralkodott az iskolában, az egykori igazgató visszautasítja a vádakat

A Népszavának nyilatkozó volt diákok és szülők szerint Rubovszky Rita igazgatása alatt korlátozott volt a vécéhasználat a Patrona Hungariae iskolában, az ebédnél pedig „az utolsó falatig” meg kellett enni mindent. Többen megalázó, félelemkeltő légkörről és lelki bántalmazásról beszéltek. Az egykori igazgató a lapnak azt mondta, hogy szerinte átkeretezik a valóságot, a vádakat pedig rágalomnak tartja.

Féltik az MCC-t a diákok: kezdeményezést indítottak a megőrzéséért, szerintük „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés”

Orbán Balázs, az MCC kuratóriumi elnöke a közösségi oldalán osztotta meg azt a diákkezdeményezést, amely a Mathias Corvinus Collegium megőrzését sürgeti. A felhívást már több mint 600-an írták alá. A kezdeményezők szerint „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés, hanem a jövő nemzedékeinek esélye”.

Bejelentette Lannert Judit a szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkárt

Lannert Judit Naderi Zsuzsannát kérte fel az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a Szakképzésért és Felnőttkori Tanulásért Felelős Államtitkárság vezetésére. Az új államtitkár közel harminc éve dolgozik a szakmai oktatás és képzés területén, és a minisztérium szerint jelentős tapasztalattal rendelkezik az oktatás, a gazdaság és az intézményvezetés terén is.