Nektek menne mind az 5? Műveltségi kérdésekkel teszteltük a Sziget fesztiválozóit
Félretettük egy pillanatra a fesztiválhangulatot, és megnéztük, mennyire vannak képben a szigetezők irodalomból, történelemből és általános műveltségből.
Könnyű testi sértés vétségének kísérlete miatt bűnösnek mondta ki, és jogerősen egy évre próbára bocsátotta a Szegedi...
Könnyű testi sértés vétségének kísérlete miatt bűnösnek mondta ki, és jogerősen egy évre próbára bocsátotta a Szegedi Járásbíróság azt a tanárt, aki még májusban pofon vágta az egyik diákot, majd a földön fekvő fiúba négyszer bele is rúgott - írja a délmagyar.hu.
A szegedi Weöres Sándor Általános Iskola testnevelés-biológia szakos tanára az úszásoktatásra induló diákokra ügyelt. A régóta magatartási problémákkal küzdő 11 éves fiú egyik társával összeszólalkozott, ezért a pedagógus felszólította, hogy menjen vissza az iskola tornatermébe. A diák ennek ellenére az épület felső szintjére indult, és tovább folytatta a szidalmazást.
A tanárnő ezt megelégelve a lépcsőfordulóban a fiú után lépett, egyszer tenyérrel arcon ütötte, mire a fiú a földre esett. A tanár ezután négyszer bele is rúgott a földön fekvő diák lábaiba. A 11 éves fiú magántanulóként fejezte be a tanévet, a 25 éve pályán levő pedagógusnak felmondtak.
Félretettük egy pillanatra a fesztiválhangulatot, és megnéztük, mennyire vannak képben a szigetezők irodalomból, történelemből és általános műveltségből.
A pedagógusok sztrájkjoga, az érettségizők felkészítése és a gyermekfelügyelet is előkerült a köznevelési törvény módosításának parlamenti vitájában. A Fidesz és a KDNP szerint a változtatásoknál nagyobb garanciák kellenének a diákok és a családok védelmére, miközben a pedagógus szakszervezetek korábban éppen azért kritizálták a tervezetet, mert szerintük az továbbra is túlságosan korlátozza a pedagógusok sztrájkjogát.
Kizárólag diplomások lehetnek óvónők, az óvodai nevelőket pedagógiai vagy gyógypedagógiai asszisztensként lehet alkalmazni a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) javaslata alapján, melyet a szervezet az oktatási minisztériumhoz nyújtott be.
Barcsi Tamás filozófus, jogi kari tanszékvezető egyetemi docens szerint a politikusokat „egyértelműen nem a filozófia iránti érdeklődésük vitt a doktori iskolába” és „kapcsolataik révén szereztek tudományos fokozatot”.
@eduline.hu Az első egyetemi ügyintézések között a diákigazolvány igénylése is szerepel. Bár elsőre bonyolultnak tűnhet, néhány lépésből megvan – most végigvezetünk titeket a teljes folyamaton.😉 #diákigazolvány #egyetem #neptun #eduline #foryou ♬ eredeti hang - eduline.hu
Mélyebben a pénztárcájukba kell nyúlniuk azoknak a családoknak, ahol szeptemberben kezdi az első osztályt a gyerek: egy friss kutatás szerint az elsősök szülei mediánértéken 100 ezer forintos iskolakezdési kiadással számolnak.
Fontos szülői szempontok maradtak ki a most elfogadott köznevelési törvénymódosításból a Szülői Hang Közösség szerint. Bár a szervezet több, az iskolák autonómiáját erősítő változást is üdvözöl, azt kifogásolják, hogy az igazgatói kinevezéseknél a pedagógusok véleményezési jogát visszaállították, a szülőkét azonban nem.
Megtartotta első ülését az Óvodai Szakmai Egyeztető Fórum, ahol többek között szóba került a rugalmas tankötelezettség bevezetése is.