Ezekben a középiskolákban tartanak írásbeli felvételit

Az Oktatási Hivatal honlapján tették közzé azoknak a középiskoláknak a listáját, ahol központi írásbeli felvételi vizsgát szerveznek.

  • Eduline
Shutterstock

Az iskolák 48,6 százaléka nem tart felvételi vizsgát, hanem az általános iskolai tanulmányi eredmények alapján rangsorolja és veszi majd fel a tanulókat. A többi helyen lesz felvételi. Ha tehát egy tanuló úgy tervezi, hogy februárban majd ezek valamelyikébe is beadja felvételi jelentkezését, mindenképp részt kell vennie a központi írásbeli vizsgákon.

Írásbelit 8 évfolyamos gimnáziumba 55 helyen, 6 évfolyamosra 75 helyen, míg négyosztályos képzésre 496 helyen lehet majd tenni. Az írásbeli vizsgákra való jelentkezés határideje december 8-a.

A jelentkezést ahhoz a - listán szereplő - középiskolai feladatellátási helyhez kell beadni, amelyben a jelentkező a vizsgát meg kívánja írni. A listát itt találjátok. A jelentkezési lapokat pedig innen lehet lementeni.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.