Ez a legjobb reakció egy iskolástól az év első tanítási napjára

Valljátok be őszintén, ti is így éreztétek magatokat.

  • Eduline

 

Shutterstock

Mindenkinek komoly megpróbáltatás a téli szünet után visszatérni a suliba, de ez a kislány tényleg azt tette, amihez mindenkinek kedve lett volna az első hétfőn.

A szülők az Imgurra töltötték fel a képet, amin lányuk arccal a földön próbál valahogy elmenekülni a valóság elől.

 

Egy másik elkeseredett diák inkább trükközött, és hamisított egy levelet az iskola nevében.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.