Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Amit Mendrey László reggel még csak belengetett, az délutánra nyilvános lett, a több százeres létszámú szakszervezeti szövetségek is beálltak a tanári tiltakozások ügye mögé, ráadásul ezen tovább lépve módosítanák a sztrájktörvényt is.

A szakszervezetek támogatják a közoktatás megújításáért küzdő pedagógusok, diákok harcát - mondta sajtótájékoztatón péntek délután Czövek János, a Liga Szakszervezetek (Liga) társelnöke az öt magyarországi szakszervezeti konföderációval közösen tartott sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
A legnagyobb szakszervezeti szövetségek együttes taglétszáma meghaladja a több százezer főt, ebből csak a Liga 110 ezer tagot képvisel. A sajtótájékoztatón jelen volt az Autonóm Szakszervezeti Szövetség, mely már korábban is együtt vonult a tanárokkal és diákokkal, a szintén támogató Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, valamint a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), a Magyar Szakszervezeti Szövetség és a Munkástanácsok Országos Szövetség.
Czövek János egy véleményen volt Földiák András SZEF-elnökkel, és Kordás Lászlóval, a MASZ-elnökével, miszerint bár a március 30-ára kilátásba helyezett tiltakozó akciót szükségesnek és jogosnak tartják, nem bátorítják törvényellenes lépésre tagjaikat. Mendrey László PDSZ elnök péntek reggeli állítása szerint megoldást talált arra, hogy miként lehetne törvényesen tiltakozni az oktatásért március 30-án, de ennek részletei egyelőre nem ismertek.

A Liga elnöke felidézte a március 15-i pedagógus demonstráción Pukli István, a fővárosi Teleki Blanka Gimnázium igazgatója által bejelentett tiltakozó akciót, amely a Liga társelnöke szerint ismételten arra mutatott rá, hogy a 2010-ben módosított sztrájktörvény óta ellehetetlenült a munkavállalók sztrájkhoz való alkotmányos joga. A szakszervezetek ezért kezdeményeznék a sztrájktörvény módosítását - jegyezte meg.
Kordás László elmondta, ha valaki a tagok közül szeretne részt venni a március 30-án kilátásba helyezett egyórás sztrájkban, és így élni kíván a polgári engedetlenség eszközével, annak a munkavállalónak a MASZ minden esetleges későbbi joghátrány esetén segítséget nyújt, amennyiben a jogszabályi háttér ezt lehetővé teszi, tette hozzá. Földiák András, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke szintén azt hangsúlyozta, hogy a Tanítanék! mozgalom a sztrájktörvény ellehetetlenülése miatt kezdeményezte a polgári engedetlenséget.
Földikák azonban azt sem szeretné, hogy szakadék legyen a civil kezdeményezés és a szakszervezetek között, ezért azt javasolta, hogy az érintettek szabályos eszközökkel próbáljanak meg sztrájkot hirdetni március 30-ára.
Székely Tamás, az Autonóm Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint fontos, hogy a széles társadalmi rétegeket érintő kérdésekben a szakszervezetek egységesen nyilvánítanak véleményt. Ez egy fontos üzenet, a kormány számára pedig figyelmeztető jel - mondta. Lényegében péntek délutánra a tanárok minden fontos szegmensből élvezik a szakszervezeti támogatást, ami nagy lendületet adhat a március végi munkabeszüntetésnek.
Palkovics László oktatási államtitkár csütörtökön online fogadóóráján közölte, hogy a jelenlegi hatályos jogszabályok szerint a keddi "politikai tüntetésen bejelentett március 30-ára vonatkozó egyórás akció" esetén a jogszerű sztrájk törvényi feltételei nem állnak fenn. Orbán Viktor egyszerűen viccnek vette a Tanítanék Mozgalom követelését, miszerint bocsánatkéréssel tartozik a kormány az oktatás helyzete miatt.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).