Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Szeptembertől újabb 5-12 ezer forinttal emelkedik a pedagógusok bére, a pályakezdők így 165 ezret vihetnek haza, a legidősebb kollegák pedig akár bruttó 300 ezer forint felett kereshetnek a következő tanévben, az alapfizetések mellett ismét nőnek a pótlékok is - írja a Magyar Nemzet szerdai számában.

Ahogy arról az eduline korábban beszámolt, a pedagógus-előmeneteli rendszert szabályozó kormányrendelet alapján ősztől az illetményalap, vagyis a pályakezdő gyakornokok alapfizetése középfokú végzettség esetében bruttó 120 683, főiskolai diplomával 165 749 forint, egyetemi végzettséggel pedig 185 294 forint lesz.
Az őszi emeléssel egyébként a bérkorrekció még mindig nem ér véget, hiszen 2017 szeptemberéig minden tanévkezdéskor újabb ütem következik, amelyet a minimálbér emelése és az életpálya-fokozatok közti továbblépés menet közben is többször kiegészít. Mennyit keresnek a pedagógusok szeptembertől? Itt találjátok a részletes adatokat.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.