Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) adatai szerint a oktatási igazolványok intézményi rendszerének augusztusi bevezetése óta 200 719 diákigazolvány készült el, a rendszer folyamatosan fogadja és kezeli a beérkező igényléseket.

A szaktárca közleménye szerint azok a diákok, akik még nem kapták kézhez igazolványukat, az iskolák által kiállított igazolással vehetik igénybe az utazási és az egyéb államilag garantált kedvezményeket.
Emlékeztettek, hogy az Oktatási Hivatal (OH) 2017 augusztusában vezette be az Oktatási igazolványok intézményi adminisztrációs rendszerét, amely lehetővé teszi, hogy a köznevelési és felsőoktatási intézmények az igénylési, valamint a kibocsátási folyamathoz tartozó összes tevékenységet és nyilvántartási feladatot hatékonyan, nyomon követhetően végezzék.
A rendszerben folyamatosan igényelhetők az új diákigazolványok, a nyomda a gyártással naprakészen követi a megrendeléseket - olvasható a közleményben.
Így kaphattok diákkedvezményt, ha már nem vagytok egyetemisták
Ha már nincs diákigazolványod, de még nem múltál el 30, igénybe veheted az EYCA diákkedvezményeit nemcsak itthon, hanem Európa több országában is. Mi is az az EYCA? Az új diákigazolványok egyben nemzetközi diákigazolványok is, mert szerepel rajtuk a "European Youth Card Association" (EYCA) logója, így a magyar diákok számos európai országban élhetnek a nemzetközi szervezet által biztosított kedvezményekkel.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.