Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
E-mailben tudta meg a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium igazgatója, hogy az oktatási államtitkár nem támogatja pályázatát – adta hírül az RTL Híradó. Ez az a gimnázium, amelynek tanárai és diákjai buszbalesetet szenvedtek Veronánál.

Tóth Gábor igazgató néhány napja, e-mailben tudta meg az illetékes tankerületi központtól, hogy Palkovics László oktatási államtitkár nem támogatja a pályázatát. Indoklás nem volt. Az igazgató szerint ő és a gimnázium közössége megérdemelt volna annyit, hogy valamilyen pedagógiai, szakmai érvvel megmagyarázzák a menesztését. Más nem pályázik az igazgatói posztra.
Update:
Fordulat: egy évvel meghosszabbították a Szinyei gimnázium igazgatójának megbízatását
Miniszteri utasításra legalább egy évvel meghosszabbítják a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium igazgatójának megbízatását - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma hétfőn az MTI-vel. A közleményben az áll: bár az iskolaigazgatók kinevezése nem miniszteri hatáskörbe tartozó kérdés, Balog Zoltán tárcavezető a Szinyei Merse Pál Gimnázium veronai tragédiát követő speciális helyzetére, valamint a jelenlegi igazgató neki címzett levelére tekintettel arra utasította Palkovics László oktatási államtitkárt, hogy legalább egy évvel hosszabbítsa meg az igazgató megbízását.
Tóth Gáborra nem volt panasz, a tantestület többsége támogatta. Huszonöt éve tanít a Szinyeiben, tíz éve vezeti a gimnáziumot igazgatóként. Az RTL Híradónak azt mondta, az intézményben tanárként sem maradhat, mert matematika-fizika szakos pedagógusra nincs szükség. Hozzátette: az intézmény éppen talpra állt a veronai busztragédia után, a menesztése újabb feszültséget okozhat.
A döntés miatt több szülő felháborodott. Pataki Ágnes, akinek mindkét gyereke túlélte a buszbalesetet, azt mondta: az igazgató a veronai busztragédia után összefogta és átsegítette a közösséget a nehéz időszakon.
Az intézményvezető azt tervezi, levelet ír Balog Zoltán emberierőforrás-miniszternek, hogy hogy felülvizsgálatot kérjen.
Ocsmány üzeneteket kap a veronai buszbaleset egyik áldozatának édesanyja
Felfoghatatlan, miként szórakozhat valaki ilyesmivel. A balesetben elhunyt diák anyja ocsmány, antiszemita és kegyeletsértő üzeneteket kapott - ezt mag az édesanya hozta nyilvánosságra Facebook-oldalán, és az Index vette észre. A szülők fél év alatt csak nagyon kevés érdemi információhoz jutottak a baleset körülményeiről. Emellett kell elviselni a facebookos gyalázkodást.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).