Elképesztő könyvre bukkantak, az egyik hálózat már lépett is

Bűncselekményre buzdító kötetet adtak ki.

  • Eduline
Shutterstock

Levesz a polcairól a Libri egy gyerekverést ajánló amerikai nevelési könyvet, miután több mint ezer pszichológus és gyermekvédelemmel foglalkozó szakember írta alá az ezt célzó petíciót – írja a hvg.hu.

A könyvet James Dobson író és pszichológus jegyzi, címe pedig Fegyelmezz! Megéri. A könyvet itthon a Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány jelentette meg.

Több tízezer gyerek veszélyben van Magyarországon

A pedagógusokban nem bíznak a szülők baj esetén. 23 ezer gyerek él ma gyermekvédelmi gondoskodásban. 140 ezer veszélyeztetett gyerek van hazánkban, őket bármikor kiemelhetik családjukból - írja közleményében az SOS Gyermekfalu. A közlemény szerint a gyerek családból való kiemeléséhez gyakran elég, ha a szülők elvesztik munkájukat, esetleg megromlik az egészségi állapotuk.

A szerző azt tanácsolja, hogy ritkán lássák el a szülők a gyerek baját, de ahhoz részletes útmutatót ad, miként kell ütlegelni. Leginkább a fenék elverését ajánlja, eszközként pedig övet és pálcát javasol, mert szerinte a kéznek a „szeretet tárgyának kell lennie”.

Az alapítvány Facebook-oldalán egy sor bibliai idézettel reagál a tiltakozásra.

A könyvben ecsetelt gyermekbántalmazás egyébként bűncselekménynek minősül a hatályos magyar törvények alapján.

Hozzászólások

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.