Életvezetési órákat tartanak szeptembertől 45 középiskolában

Az Új Nemzedék Plusz Program szeptemberi indulása előtt Zánkán vehettek részt középiskolások életpálya-építési...

  • MTI

Az Új Nemzedék Plusz Program szeptemberi indulása előtt Zánkán vehettek részt középiskolások életpálya-építési, vállalkozói készségfejlesztési és művészeti táborokban - közölte a Zánka Új Nemzedék Központ.

Emlékeztettek arra, hogy az Új Nemzedék Plusz Program keretében országszerte 45 középiskolában kezdődik meg kísérleti jelleggel a pályatervezési és életvezetési kompetenciák fejlesztése, és ehhez kapcsolódóan vett részt 45 középiskola 181 diákja a napokban befejeződő tematikus táborokban.

A zömében 15-17 éves diákok fejlesztették önismeretüket, valamint a továbbtanulás és a munka világának lehetőségeit is bemutatták nekik. A táborozó diákok között az egyik legnagyobb sikert az úgynevezett "élő könyvtár" kezdeményezés aratta: különböző szakmák neves képviselőivel lehetett beszélgetni.

Hozzászólások

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.