Egy képviselő nem látja szívesen az iskolásokat Szentendre játszóterein

A speciális nevelési igényű gyerekeket foglalkoztató iskolát is arra kérte a képviselő, ne vigyék a gyerekeket a játszótérre. A szülők szerint nem először szúr ki velük az önkormányzat.

  • Eduline
Google Maps

Szentendre és a Dunakanyar egyetlen gyógypedagógiai iskolája levelet kapott egy fideszes önkormányzati képviselőnőtől, hogy ne vigyék a gyerekeket a közeli játszótérre – írja a Nol.

A Bárczi Gusztáv Általános Iskolába 60 sajátos nevelési igényű diákja van, köztük Down-szindrómások, mozgássérültek és autisták.

A lap szerint nem ez az első eset, hogy az önkormányzat kiszúr ezekkel a diákokkal. Korábban megállni tilos táblát szereltek fel az iskola utcájának elejére, így a szülők csak távolabb parkolhatnak. Az egyik szülő szerint a környék összes másik iskolája előtt van parkoló, csak a Bárczinál nincs.

A szülők kifogásolták, hogy előre nem is figyelmeztették őket, 2014-ben hirtelen kihelyezték a táblát, és büntetni kezdtek.

A körzet képviselője, Zakar Ágnes nemrég levélben szólította fel az iskolát, hogy ne vigyék a közeli játszótérre a diákokat, ugyanis az a környékbeli gyerekeké. Bár a levelet több iskola is megkapta, a bárczisoknak nincs sok más lehetőségük a kinti játékra.

A képviselő persze nem válogathatja meg, hogy a közterületen álló játszóteret kik használják, és kik ne. Ezt a portálnak is elismerte, de szerinte ez amúgy is csak egy ajánlás volt. A parkolóról Zakar azt mondta, nem nagy távolságról van szó, és ezelőtt a tanárok egész nap rossz helyen parkoltak.

Frissítés: a képviselő a következő levelet juttatta el a város iskoláinak:

Tisztelt Igazgatók!
A Szegedi utcai játszótér javítását kértem az Önkormányzattól, mert az iskolák, év végén kivitt osztályok, csoportok igen lerongálták a játékokat, sajnos, a nem rendeltetés szerű használattal!
Ez egy környék gyerekeinek és nem iskolai táborozóknak épült kis játszótér! A környező lakók panasszal fordultak hozzám, mint a terület önkormányzati képviselőjéhez, a játszótér kezdeményezőjéhez, hogy a sok nagy gyerek, iskolai csoport gyakran nem rendeltetés szerűen használja a tér játékait, és van, hogy tanári figyelmeztetés nélkül teszik mindezt! Ezen szeretném, ha változtatnánk!
Kérem, hívjátok fel a kollégák, táboroztatók figyelmét, hogy más játszótér is van a környéken, ne terheljék ezt a kis Bükkös parti teret! Ilyenkor van, hogy 100 gyereket is oda visznek játszani – nem erre való a Bükkös parti játszótér!
Helyette javaslom: Püspökmajor körbekerített játszótér, Rodin előtti Czóbel parki játszótér, Postás strand stb.
A Bükkös part tele izgalmas helyekkel, számháborúzásra, játékra alkalmas terekkel!
Együttműködéseteket köszönöm!
Üdvözlettel: Zakar Ágnes, a Bükkös parti terület önkormányzati képviselője
Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

„Mindent megtettünk a konkrét fenyegetésen kívül” – A Trefort igazgatója fideszes politikusoktól kért segítséget a tanári engedetlenség idején 2022-ben

Az Eduline-hoz került levelezés szerint a 2022-es pedagógus polgári engedetlenségi akciók előtt az ELTE Trefort Ágoston Gimnázium igazgatója, Csapodi Zoltán fideszes politikusokhoz fordult segítségért. Az e-mailek alapján az igazgató arról számolt be, hogy kollégáival igyekeztek lebeszélni a tanárokat a tiltakozásról, és még sajtómegjelenésekkel is próbálták mérsékelni a helyzetet. Csapodi elismerte a levelek hitelességét, ugyanakkor azt mondta, nem politikai kapcsolatai, hanem a tanárhiány és a diákok jövője miatti aggodalom vezette.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Lannert Judit: kivezetik a pedagógusképzést az NKE-ről, és megszüntetik az egyetem továbbképzési monopóliumát

Átalakítanák a pedagógusok képzési rendszerét: megszűnne a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiemelt szerepe a továbbképzésekben, a tanárképzés pedig fokozatosan más intézményekhez kerülne – erről írt közösségi oldalán Lannert Judit oktatáskutató. A már tanulmányaikat megkezdő hallgatók a tervek szerint változatlan feltételekkel fejezhetnék be képzésüket.