Itt a döntés: így vonják össze a szegedi gyakorlóiskolákat

Döntött az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) jelenleg Ságvári Endre nevét viselő gyakorló általános iskolájának és gimnáziumának összevonásáról. Az új intézmény neve a Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola lesz - közölte a felsőoktatási intézmény szóvivője.

  • MTI

Újszászi Ilona tájékoztatása szerint a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény a felsőoktatási intézmények gyakorló iskoláival kapcsolatos fenntartói jogosítványok közül - egyebek mellett - az iskolák nevének megállapításával, illetve átszervezésével kapcsolatos jogok gyakorlását közvetlenül az Emmi miniszterének hatáskörébe helyezi.

A miniszter - a jogszabályokban rögzített előkészítést követően - döntött arról, hogy a korábbi SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium és az SZTE Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskola - az általános iskola beolvadásával - egyesül, és az így létrejövő intézmény elnevezése Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola lesz. Arról is határoztak, hogy az új intézményben támogatják a 6 és a 8 osztályos gimnáziumi képzés indítását. A döntésről a minisztérium levélben tájékoztatta az SZTE vezetését.

Az egyetem szenátusa hétfőn elfogadta a létrejövő új intézmény alapító okiratát, amely szeptember 1-jén lép hatályba - áll a közleményben.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.