Bezárta az iskolát a Klik, megszűnt a tanítás Niklán

Bezárta a Klik az iskolát Niklán, megszűnt a tanítás Berzsenyi falujában. Ezzel egy újabb somogyi kistelepülés veszíti el legfontosabb intézményét.

  • Eduline

Bezárt az iskola Niklán, pedig a helyiek azt hitték, a baptista egyházi üzemeltetéssel megoldódnak a problémák.

A Sonline.hu szerint tavaly decemberben az újonnan felállt niklai képviselő-testület úgy döntött, hogy a szerződésük szerinti utolsó lehetséges időpontban felmondják a „Jó Az Úr” Bodrogi Baptista gyülekezettel négy évvel korábban kötött szerződésüket, és ezzel iskolájuk sorsát a Klebelsberg Iskolafenntartó Központra (Klik) bízzák. Ennek eredményeként zárt be a Berzsenyi Dániel nevét viselő iskola szeptember elsejével.

Úgy tűnt, a látszólag ellentmondásos döntés hátterében súlyos konfliktusok húzódnak meg, de valójában egyszerű közgazdasági megfontolások okán került lakat az iskolára, hiába üzemeltette volna tovább a bodrogi baptista gyülekezet.

2011-ben Nikla csőd közelbe került pont iskolája miatt, amit az egyre apadó gyermeklétszám és egyre súlyosbodó anyagi terhek miatt egyszerűen képtelen volt fenntartani a település.

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.