Bekamerázzák a szerbiai iskolásokat

Kamerák és egyenruha is jön a szerbiai iskolákba.

  • Eduline
Fazekas István

Minden iskolát kamerával szerelnek fel, és a következő kisérettségit már ezekkel figyelik - ezt jelentette be a szerb oktatási miniszter az Index Vajdaság Ma híroldalra hivatkozott cikke szerint.

Az intézkedésre állítólag azért kerül sor, mert idén több iskolában is gyanúsan hasonló válaszok születtek.

A miniszter azt is elárulta, hogy minden szerbiai általános iskolában kötelező lesz az egyenruha. Az indok lényegében az, hogy a ruha alapján ne látszódjanak a társadalmi különbségek.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.