Kínos irodalmi bakiba futott bele Balog Zoltán

Egy miniszteri válasz szerint Uz Bence is bekerült Nyirő József mellé a Nemzeti Alaptantervbe.

  • Eduline
Uz Bence és Nyirő József - ki az író, ki a szereplő?
MTI / Soós Lajos

Egy miniszteri válasz szerint Uz Bence is bekerült Nyirő József mellé a Nemzeti Alaptantervbe. Az erőforrás-minisztérium az egyik jobbikos képviselő, Szávay István kérdésére válaszolt, aki azt kérdezte a parlamentben, „várható-e a kormányváltáskor beígért nemzeti fordulat a kultúrában és tudományos életben?”.  A november 15-i miniszteri válasz - amelyen az EMMI sajtóosztályának tájékoztatása szerint Balog Zoltán neve szerepel, de Halász János államtitkár írta - szerint a Nemzeti Alaptantervbe Wass Albert, Szabó Dezső, Nyírő József mellett bekerült Uz Bence is - írja a hvg.hu.

„A jelenlegi kormány számos szimbolikus és gyakorlati erőfeszítést tett annak érdekében, hogy nemzeti közösségünk emlékezete erősödjék” – olvasható a miniszteri válaszban. A Kövér László által támogatott újratemetése miatt nemrég az érdeklődés középpontjába került, az 1940-es évek közepén a nyilasokkal szimpatizáló Nyirő rövid i-vel írta a nevét, Uz Bence pedig nem egy író vagy költő, hanem Nyirő egyik regényhőse. A szereplő nevével azonos című regény 1933-ban jelent meg, majd 1938-ban Csepreghy Jenő rendezésében, Jávor Pállal a főszerepben játékfilm is készült a műből.

Hozzászólások

„Szegregált iskolából nem vezet út egyetemre” – a pedagógiai kultúrában látják a fő problémát a szakértők

Nagyon ambiciózus vállalás a Tisza Párt részéről minden gyereket megtanítani értőn írni-olvasni az alsó tagozat végére, az oktatási rendszer átalakításához nemcsak szerkezeti reformokra, hanem „mentális forradalomra” is szükség lenne – többek között erről beszélgetett Lannert Judit, Nahalka István és Váradi Balázs a Qubit podcastjában.

„A pedagógusoknak levegőre van szükségük” – Lannert Judit szerint a rendszer nem engedi hibázni sem a tanárokat, sem a diákokat

A pedagógusértékelési rendszer teljesen elhibázott. Nem elég szeretni a gyerekeket, hinni is kell bennük. A magyar oktatás bebetonozza a különbségeket. Ilyen állításokat fogalmazott meg Lannert Judit abban a majdnem egyórás interjúban, amelyet Magyar Péter készített vele, miután bejelentette, hogy őt jelöli a TISZA-kormány gyermek- és oktatásügyi miniszterének.

@eduline.hu Érdekel, hogyan szerezhetsz egyszerűen két pontot a matekérettségin? A@studium_generale matekosai elárulják neked! #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu

Ruff Bálint a lopás történeti megítéléséről írta diplomamunkáját a Pázmányon

A leendő Miniszterelnökséget vezető miniszterről beszél mindenki, sokan nagy reményeket fűznek hozzá – többek között azért, mert rendszeresen az elszámoltatás és a jogi következmények érvényesítésének fontosságáról beszélt. Ruff Bálintot már a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán is a lopás megítélésének kérdése foglalkoztatta.