Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
A jogszabályi előírások miatt módosult az iskolák neve, és egy szervezeten belül nem lehet több azonos nevű intézmény...

A jogszabályi előírások miatt módosult az iskolák neve, és egy szervezeten belül nem lehet több azonos nevű intézmény - reagált a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) a témában hétfőn megjelent sajtóhírre az MTI-hez eljuttatott közleményben.
A Délmagyarország napilap írt arról, hogy átnevezte szinte az összes iskolát a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ. A lap cikke szerint erről előzetesen ki kellett volna kérnie az önkormányzatok és különböző testületek véleményét. Mivel azonban az év végén nyilvánossá tett intézkedés január 1. óta hatályos, utólag kérik be hozzá a véleményeket - olvasható a lapban. Az iskolák öt hónap késéssel tudták meg, hogy bővítették a nevüket.
A Klik közleményében hangsúlyozta, hogy a települési önkormányzatoktól átvett köznevelési intézmények január 1-jei állami fenntartásba vételét követően a Klik áttekintette a beolvadt intézmények nevét, hogy azok megfeleljenek a törvényi, jogszabályi előírásoknak.
Az önkormányzatoktól átvett köznevelési intézmények korábbi jogi státusa átalakult azzal, hogy a Klik szervezeti egységei lettek - magyarázták, hozzátéve: a beolvadt köznevelési intézmények egy szervezet részét képezik, amelyen belül nem lehet több azonos nevű intézmény.
A névhasználatnak a nevelési-oktatási intézmények működéséről és névhasználatáról szóló, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiadott rendeletnek is meg kell felelnie, ami "egyes intézmények esetében a korábbiakban nem teljesült maradéktalanul". Ezért több esetben a feladatellátási helyet jelölő település nevével egészült ki a korábbi intézménynév. Volt olyan eset is, ahol az ellátott feladatokat kifejező változtatást kellett megtenni.
A névmódosítást a jogszabályi előírásoknak megfelelően meg kellett tennie a Kliknek az átadás-átvételi törvény rendelkezési szerint - jegyezték meg. Írtak arról is, hogy amennyiben nem az egyedi azonosításra szolgáló módosításra, hanem névváltoztatásra kerül sor, úgy megilleti a véleményezés joga a törvény adta lehetőségek szerinti helyi közösségeket.
A működtető önkormányzatok bármikor kezdeményezhetnek névváltoztatást az erre vonatkozó jogszabálynak megfelelően - jelezték.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is.