Augusztus végén kiderül, mire számíthatnak a tanárok

Rövidesen elkészül a pedagógusok kollektív szerződése, amelyet a köznevelési törvény pedagógus-előmeneteli rendszer...

  • MTI
Pedagógusok tüntetése 2012-ben. Még nem kötötték meg velük a kollektív szerződést
Túry Gergely

Rövidesen elkészül a pedagógusok kollektív szerződése, amelyet a köznevelési törvény pedagógus-előmeneteli rendszer szabályait tartalmazó végrehajtási rendeletének kiadása után köthetnek meg - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának Köznevelésért Felelős Államtitkársága szombaton az MTI-vel.

Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy levélben fordult az emberi erőforrások miniszteréhez az ágazati kollektív szerződés megkötésének elmaradása miatt. 

A PDSZ elnöke emlékeztetett arra, hogy a szaktárca és a pedagógus sztrájkbizottság január 22-i megállapodása rögzítette az ágazati kollektív szerződés megkötését az oktatásban érintett szakszervezetek bevonásával. Ennek dátumaként július 31-ét határozták meg, és bár a PDSZ a megállapodást nem írta alá, de a szerződést fontosnak tartja - mutatott rá Mendrey László. A szakszervezeti vezető megbízható információkra hivatkozva ugyanakkor azt mondta: még az a kormányrendelet sincs meg, amely a szerződés alapjait megteremtené. Ezért levélben fordult Balog Zoltán szakminiszterhez, és felajánlotta közreműködését.

A köznevelési államtitkárság szombati közleményében azt írta: rövidesen elkészül a pedagógusok egész ágazatra kiterjedő kollektív szerződése, "amelyhez hasonló sosem volt a magyar közoktatásban/köznevelésben". A kollektív szerződést a köznevelési törvény pedagógus-előmeneteli rendszer részletszabályait tartalmazó végrehajtási rendeletének kiadása után köthetik meg.

A kormányzat a törvény augusztus 27-i elfogadása és e rendelet azzal együtt történő megjelenése után várja a vele együttműködést vállaló pedagógus-szakszervezetek javaslatait, ahogyan erről megegyeztek - fűzték hozzá.

Az államtitkárság közleménye hangsúlyozza, hogy a kormányzat előkészítette a tanév nyugodt megkezdését. Felidézik: a köznevelés megújításával a kormány vállalta, hogy minden gyermeknek biztosítja a jó óvodai, iskolai nevelés, oktatás feltételeit. "A gyerekek, családok és az ország érdekeit egyaránt szolgáló igazságos, méltányos és magas színvonalú köznevelési rendszer" legfontosabb intézkedései szeptembertől lépnek életbe - olvasható a közleményben.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.