Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A tervezett oktatási reform ellen tüntettek hétfőn az egyik lengyel pedagógus szakszervezet tagjai hétfőn a lengyelországi vajdasági központokban, a tiltakozások során az ellenzék az oktatásügyi miniszter leváltását célzó parlamenti indítványt helyezett kilátásba.

A lengyel kormány által előterjesztett, jelenleg társadalmi konzultációra bocsátott reform keretében a jövő tanévtől Lengyelországban visszatérnének az 1999-ben megszüntetett modellhez, mely nyolc évfolyamos általános iskolából és négy évfolyamos gimnáziumból állt. A jelenlegi rendszerben a hat évfolyamos általános iskolát a három évfolyamos gimnázium követi, majd a szintén három évfolyamos líceumban tanulnak tovább a diákok.
A tiltakozásokat szervező Lengyel Pedagógusszövetség (ZNP) képviselői károsnak minősítették a reformtervezetet. Úgy látják, hogy káoszt okozna az iskolarendszerben, rontaná az oktatás minőségét, és sok pénzbe kerülne.
A legnagyobb, többezres tüntetés Krakkóban zajlott. Varsóban a szervezők szerint 2 ezren gyűltek össze, a többi vajdasági városban több száz fős tiltakozások történtek.
A nyugat-lengyelországi Wroclawban összegyűlt tüntetők előtt Grzegorz Schetyna, a fő ellenzéki erő, a Polgári Platform elnöke beszélt. Hátrányosnak nevezte a reformtervet, és bejelentette: pártja bizalmatlansági indítványt nyújt be Anna Zalewska lengyel oktatási miniszter ellen.
Ryszard Proksa, a Szolidaritás pedagógus szakszervezet képviselője Schetynának, valamint a rendszeres kormányellenes tiltakozásokat szervező Demokráciavédelmi Bizottság (KOD) híveinek jelenlétére utalva azt mondta: tiszteletben tartaná a tüntetéseket, ha csak pedagógusok vennének rajtuk részt. "Sajnos abból, amit látok, arra következtetek, hogy politikai tiltakozásról van szó" - vélte.
A ZNP, a Szolidaritás, valamint egy harmadik lengyelországi pedagógus szakszervezet képviselői a tüntetésekkel egyidejűleg Zalewska miniszterrel egyeztettek a reformról. Zalewska "átgondoltnak, felelősségteljesnek" minősítette a kormánytervezetet, és rámutatott: épp a ZNP-nek néhány évvel ezelőtti követelményeit teljesítik általa.
Az oktatási rendszer reformja része a tavaly november óta kormányzó Jog és Igazságosság párt választási programjának. Az IBRiS közvéleménykutató tavaly ősszel végzett felmérése szerint a lengyelek 67,9 százaléka támogatta a régi iskolai modellhez való visszatérést, 26,4 százalék pedig ellenezte azt.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).