Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Szeptember elsejéig dolgozza ki és nyújtja be a kormánynak az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) azt a...

Szeptember elsejéig dolgozza ki és nyújtja be a kormánynak az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) azt a javaslatát, amely módosítaná a nem állami köznevelési intézmények finanszírozását - közölte a Világgazdasággal a köznevelésért felelős államtitkárság.
A tervek szerint a támogatás két elemből áll majd: egyrészt bértámogatásból minden nem állami, nem önkormányzati fenntartó számára, illetve az egyházak és az országos, valamint az iskolai oktatás esetén a helyi nemzetiségi önkormányzatok esetén a bértámogatáson felül működtetési támogatásból.
A bértámogatás a jelenlegi normatív finanszírozást váltja ki, a működtetési támogatás pedig az egyházak és a nemzetiségi önkormányzatok kiegészítő támogatását. A finanszírozás struktúrájában történő váltás a pedagógusok új foglalkoztatási rendjének bevezetéséhez kapcsolódik, figyelembe véve a pedagógus életpálya bevezetésével járó többlettámogatási szükségletet is. A bértámogatás kiterjed a pedagógusok és a nevelő, oktató munkát segítők bérére és járulékaira az állami, illetve önkormányzati intézményekben foglalkoztatott létszám és átlagbér figyelembe vételével számított, intézménytípusonként differenciálva - írta a lap online kiadásában.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.