Közleményben üdvözölte az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet az eperjesi kerületi bíróság keddi döntését, amely szerint a szentmihályfalvai (Sarisské Michalany) általános iskolának a jövő iskolaév kezdetéig fel kell számolnia az elkülönített roma osztályokat.
Az eperjesi bíróság jogerős ítélete kimondta: hogy a többségében cigány gyerekek által látogatott intézmény megsértette a diákok egyenlő bánásmódhoz való jogát, és hátrányos megkülönböztetést alkalmazott, amikor a szülők kérése alapján a tanintézetbe járó roma diákok számára - etnikai hovatartozásuk alapján - külön osztályokat hozott létre.
Barbora Cernusáková az AI londoni irodájának munkatársa szerint a bírósági döntés egy olyan gyakorlatot ítélt el, amely Szlovákiában több ezer gyereket érint, és egyidejűleg jelezte a szlovák oktatásügyi tárcának és más illetékes szerveknek, hogy a külön osztályok sértik az diszkriminációellenes törvényt.
A szentmihályfalvai általános iskola - a több mint egy éve indult perben - azzal indokolta a külön osztályok létrehozását, hogy az oda besorolt gyerekek nem tudnak lépést tartani az oktatás tempójával, ám az elkülönített osztályok lehetővé teszik, hogy az oktatást az egyéni igényeikhez alakítsák.