Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Kedden tíz óra körül érkezik Áder János köztársasági elnök a Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumba órát tartani a klímapolitikáról. A diákok az ígéretek szerint azonban nemcsak erről, hanem közéleti és politikai történésekről is kérdezhetik majd a köztársasági elnököt. A lex CEU biztosan terítékre kerül majd.

, annyit hirdettek ki az iskolában, hogy Áder János kedden 9:45 és 10:00 között érkezik meg. Egyelőre nem tudni semmilyen tiltakozó akcióról a CEU-törvényt aláíró államfő érkezése apropóján.
Áder János két órát tart majd kiválasztott diákoknak, majd az igazgatói irodában beszélget a diákság képviselőivel. Egy tanár azt mondja, sokan észre sem fogják venni a Trefortban, hogy az elnök ott van. A nagytanári ugyanis a földszinten van, közvetlenül a bejárat mellett, az igazgatói pedig azon túl. A várakozások szerint Áder eltűnik tehát a jobb oldali folyosón, majd a véletlen találkozásokat kikerülve a legrövidebb úton távozik is.
Olyan gimibe látogat Áder, ahol tiltakoztak a lex CEU ellen
Áder János kedden az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumba látogat, hogy egy rendhagyó órát tartson a diákoknak - írja az Index.A látogatás azért lesz meglehetősen pikáns, mert a Trefort egyike volt azon középiskoláknak, melyben több tanár által aláírt tiltakozó nyilatkozatot tettek közzé a lex CEU tartalmával és elfogadásának módjával kapcsolatban.
Az elnök óráját – amelyen a diákok Csapodi Zoltán igazgató szerint nemcsak szakmai, hanem közéleti és politikai kérdéseket is feltehetnek majd – a gimnázium honlapján élőben lehet majd nézni. Csapodi erről az atv.hu-nak nyilatkozott. Az igazgató arról is beszélt, hogy egy civil szervezeten keresztül érkezett hozzájuk a megkeresés a köztársasági elnök hivatalától a klímaóra megtartására még március elején. Vagyis a lex CEU parlamenti elfogadása, illetve az előtt, hogy Áder János aláírta volna azt.
Az államfő számára kellemetlen lesz a CEU-ellenes törvény előtt már lekötött programon részt venni. Negyven tanár szólalt fel ugyanis a látogatás ellen annak fényében, hogy Áder aláírását adta a magyar-amerikai egyetem ellehetetlenítését célzó jogszabályhoz.
A trefortos diákok harmada nem akarja iskolájukban látni Ádert
A köztársasági elnök holnap tart rendhagyó órát a gimiben, ahol már korábban felszólaltak a lex CEU ellen. Mint mi is megírtuk, Áder János köztársasági elnök kedden rendhagyó órát tartana az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumában. Korábban a gimiben már közzétettek egy, a lex CEU-t elítélő nyilatkozatot, így eleve érdekesnek ígérkezett a látogatás.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).