A tiltakozók a kormánynak üzentek, a pedagógus kar és a kormány pedig a tiltakozóknak

A Civil Közoktatás Platform tegnap ülést tartott, ahol nem csak a ma reggeli munkabeszüntetés volt a téma. Közben Horváth Péter, a NPK elnöke is üzent a tiltakozóknak. Palkovics szerint nem helyes a polgári engedetlenség.

  • Eduline

A CKP határozott arról is, hogy kétoldali tárgyalásokat kezdeményeznek a kormánnyal az általuk megfogalmazott 12 ponttal kapcsolatban.

Mint írják: „Minden további rendszerszintű probléma tárgyalásának előfeltétele a 12 azonnali követelés teljesülése.”

A CKP feltétele, hogy a „megfelelő felhatalmazással rendelkező” személyeket küldje a tárgyalásokra a kormány. Pukli István március 15-i beszédéből arra következtetünk, hogy a CKP Palkovics László államtitkárt nem tekinti tárgyalópartnernek.

Képes beszámolónkat a reggeli akcióról itt olvashatjátok.

A platform két hetet ad a sajtónyilvános tárgyalások megkezdésére, ha addig a kormány nem teljesíti a követeléseiket, úgy újabb akciókat szerveznek.

Közben a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke az M1-en reggel azt mondta, csak tárgyalással lehet eredményeket elérni, ennek terepe pedig a kormány által létrehozott köznevelési kerekasztal.

Nagyjából ugyanezt mondta el Palkovics László is sajtótájékoztatóján ma délelőtt.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.