A tanári fizetésekről egyeztet a kormány a szakszervezetekkel

Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a pedagógusok sztrájkbizottsága között, a mai, immár negyedik fordulón...

  • MTI
MTI

Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a pedagógusok sztrájkbizottsága között, a mai, immár negyedik fordulón várhatóan a bérkérdések kerülnek napirendre. A felek legutóbb múlt kedden találkoztak.

Balog Zoltán, emberi erőforrások minisztere akkor újságírók előtt kiemelte: a húszszázalékos általános bérkövetelésre, amelyet a szakszervezetek megfogalmaztak, nem tudtak igent mondani. További tárgyalásokat folytatnak, és mint mondta, bízik benne, hogy ebben a kérdésben is sikerül majd megállapodni. Abban megegyeztek, hogy az a béremelés, amelyet az életpályához és az új munkarendhez fognak kötni, jelentősebb, mintegy 30 százalékos növekedést jelent majd.

Előrelépés történt ugyanakkor a pedagógusok foglalkoztatásának területén, és megállapodtak abban, hogy a közoktatási intézmények pedagógusi álláshelyeit a heti 22 finanszírozott óraszámhoz igazítják.

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.