A nap, amikor a kormány is elismerheti: keveset költ oktatásra

Ezek után hogyan hihetünk a Rétvári Bencének, aki szerint évről évre nőnek a források.

  • Eduline

A EMMI oktatásért felelős államtitkársága a december 9-én tette közzé az Oktatási pénzügyi adatok jelentését, mely igencsak siralmas képet fest a magyar oktatás finanszírozásáról - szúrta ki a 444. Rétvári Bence államtitkártól például már megszokhatta a közvélemény, hogy mindig a növekvő számokról és a nagyobb összegekről nyilatkozik, ám az adatok közötti, számára kedvező válogatás oda vezetett, hogy önmagának is ellentmondott, ráadásul olyan pénzekről is beszél, melyek az Európai Unió kasszájából származnak, nem magyar forrásból.

Az EMMI saját jelentését vélhetően már nem tudja látványosan félremagyarázni. Az 1995-től mért adatok szerint a kiindulási évben még a GDP 5,3 százalékát költötte a magyar kormány oktatásra (a Bokros-csomag elfogadása ellenére). Ezt követően csak 2002-2003-ban költött többet a kormány, majd elvált az oktatás finanszírozása a GDP növekedésétől. A mélypontra 2013-ban került sor a II. Orbán-kormány idején, mikor a GDP 3,9 százalékát költötték oktatásra.

A II. Orbán-kormány és az azt követő időkben mért legmagasabb finanszírozási adat 4,4 százalék volt 2015-ig. Az OECD minden országban 6 százalékos finanszírozást tartana megfelelőnek.

EMMI

Rétvári Bencének abban igaza van, hogy milliárdos nagyságrendben többet költünk oktatásra, csakhogy a GDP változása miatt ez statisztikailag nem sokat számít, ha a korábbi adatokhoz kell hasonlítanunk.

EMMI
Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.