Balog szerint ugyanolyan jó lesz a magyar oktatás, mint a szingapúri

A hatalmas gazdasági növekedést produkáló, kiváló elittel rendelkező, Délkelet-Ázsia Svájcának is hívott Szingapúr...

  • Eduline
Tanévnyitó egy szingapúri iskolában. Balog Zoltán szerint ugyanolyan jó lesz a magyar oktatás, mint a szingapúri
Wikipedia

A hatalmas gazdasági növekedést produkáló, kiváló elittel rendelkező, Délkelet-Ázsia Svájcának is hívott Szingapúr olyan köz- és felsőoktatási reformon van túl, amely sikere zálogának bizonyult, és amely hasonló a Magyarországon most elkezdetthez - jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az MTI-nek nyilatkozva pénteken a városállamból, térségi körútjának utolsó állomásáról.

Miként Magyarországon január 1-jétől, korábban Szingapúrban is az oktatási minisztérium felügyelete alá került az összes iskola. A pedagógusok ösztöndíjrendszere szinte teljesen megegyezik a most bevezetendő Klebelsberg-ösztöndíjrendszerrel. Ennek keretében a munkahelyekhez rendelve írja ki az állam az ösztöndíjakat, és állja a teljes képzési költségét azoknak a pedagógusoknak, akik készek a hazai oktatási rendszerben dolgozni - mondta a miniszter, beszámolva találkozójáról szingapúri kollégájával, Heng Szve Keattal. Szó volt tárgyalásukon a korai iskolaelhagyás gondjáról, amelynek egyik megoldása a magyarországi elképzelés szerint az óvodai foglalkoztatás és az alapfokú oktatás összekapcsolása. 

Szintén a szingapúri oktatási reform nyomán az egyetemeken egyfajta kancellári rendszer működik, a miniszter nevezi ki a felsőoktatási intézmények gazdasági vezetőit - tette hozzá Balog Zoltán.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.