A magyar- és a történelemtanárok is nemet mondtak a kormánynak

A Magyartanárok Egyesülete és a Történelemtanárok Egylete is meghívást kapott a Köznevelési Kerekasztal egyik munkacsoportjába, ám mindkét szervezet nemet mondott.

  • Eduline
Túry Gergely

„Köszönettel vettük meghívását a Köznevelési Kerekasztal Tartalomfejlesztő munkacsoportjának alakuló ülésére. Azonban az ülésre a Magyartanárok Egyesülete nem delegál senkit, a munkacsoport munkájában a jelen körülmények között nem kívánunk semmilyen módon közreműködni” – írják.

Közleményükből kiderül, a kerekasztalt elkésettnek tartják, „annak nem kényszer hatására, válságkezelés céljából kellett volna létrejönnie, hanem a Nemzeti köznevelési törvény elfogadása, a nemzeti alaptanterv, a kerettantervek, a tankönyvrendelet vagy az életpályamodell kialakítása és bevezetése előtt”.

A Történelemtanárok Egylete már vasárnap késő este kiadta közleményét arról, hogy távol marad, a magyartanárokhoz hasonló okokból. A TTE tagja a Civil Közoktatási Platformnak, aminek keretén belül a tiltakozó pedagógusok tanácskoznak. A TTE nemrég a Nemzeti Pedagógus Kar ellen is bojkottra szólított fel.

A tegnapi szülő-diák sztrájkról itt olvashattok, minden más, a tiltakozással kapcsolatos friss hír pedig itt található.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.