Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Beszámoltunk róla, hogy eltűnik a Corvinus aulájából a Marx-szobor, megnéztük, mennyit keresnek a különböző végzettségű pályakezdők, és milyen változások várják a diákokat szeptembertől a közoktatásban. Utánajártunk, hogyan spórolhattok az egyetemi tankönyveken, és hogyan pályázhattok a különböző ösztöndíjakra. Ezek voltak a hét hírei.

Három hét múlva kezdődik az iskola
Szeptember 1-jén indul az oktatás az általános és középiskolákban: a diákoknak és a tanároknak is újabb változásokra kell számítaniuk. Több évfolyamon tanítanak az új kerettantervek szerint, már kilenc osztályban lesz kötelező a mindennapos tesi, jönnek az állami tankönyvek: a diákokat érintő újdonságokról itt olvashattok.
Mennyibe kerül az iskolakezdés? Cikkünket itt találjátok.
Ilyenek az új, állami tankönyvek
Kísérleti jelleggel 1501 iskolában vezetik be szeptembertől az állami fejlesztésű tankönyveket, amelyek online is elérhetőek. A köteteket több kritika is érte - a minőséget garantálni hivatott Nemzeti Tankönyvtanács egy tagja ki is lépett a testületből. A tankönyvekről itt olvashattok részletesen, az olvasói véleményeket pedig itt találjátok. A köznevelésért felelős államtitkár szerint augusztus 30-ig minden tankönyv megérkezik az iskolákba: a részleteket itt olvashatjátok.
Elviszik Marxot a Corvinus aulájából
A Marx-szobor az egyetemtörténeti kiállításon kap helyet - a Budapesti Corvinus Egyetem rektora a döntést azzal indokolta: a szobor a múlt része, nem pedig a jelené. Cikkünket itt olvashatjátok.
Minden fontos infó gólyáknak
Elsőéves egyetemistaként vagy főiskolásként nem éri már az első héten kifosztani a könyvesboltot: arról, hogy hogyan spórolhattok a tankönyveken, itt olvashattok. Milyen lesz a 204/2015-ös tanév? A legfontosabb dátumokat itt nézhetitek meg.
Milyen ösztöndíjakra pályázhattok, ha fizetős helyre kerültetek be? Összefoglalónkat itt találjátok. Hogyan kaphattok havi 23 ezer forintot? A szociális ösztöndíjról itt olvashattok részletesen, a félévente akár 125 ezer forintos támogatással járó Útravaló a diplomához programról szóló cikkünket pedig itt találjátok.
Tíz dolog, amire az egyetem tanít meg, és tizenöt dolog, ami gólyaként menőnek tűnik. Öt film, amelyet minden egyetemistának látnia kell.
Több ezren járnak rosszul az érettségi változásával
2014-től kevesebb tantárgyból és szigorúbb feltételekkel lehet jelentkezni előrehozott érettségire, amely a rendes érettségi után évekig a legnépszerűbb vizsgatípus volt: 2013 őszén a jelentkezők fele akart ilyet tenni. A részleteket itt olvashatjátok, a 2014-es őszi érettségi részleteit pedig itt találjátok.
Augusztus 12-ig lehet jelentkezni a pótfelvételire
A jelentkezők csak egy szakot jelölhetnek meg: a pótfelvételin olyanok vehetnek részt, akik az általános felvételi eljárásban egy szakra sem kerültek be, vagy nem is jelentkeztek. Az intézmények szinte kizárólag önköltséges képzéseket hirdetnek meg: a legnépszerűbb alapszakok árát itt nézhetitek meg, a mesterszakokról itt, a felsőoktatási szakképzések önköltségéről pedig itt olvashattok. Miért éri meg a kétéves képzésre jelentkezni? Összefoglalónkat itt találjátok. A pótfelvételiről szóló összes cikkünket itt olvashatjátok.
Ennyit keresnek a friss diplomások
Nyilvánosságra hozták a diplomás-pályakövetési rendszer 2013-as adatait, amelyek többek között azt mutatják, mennyit keresnek és hány hónap alatt találtak állást a 2008-ban, 2010-ben és 2012-ben végzett pályakezdők. A gazdasági végzettségűek tapasztalatairól itt, a bölcsészekéről itt, a műszaki szakokról kikerülők elhelyezkedési esélyeiről pedig itt olvashattok.
A budapesti egyetemek fizetési adatait itt, a vidékiekét pedig itt nézhetitek meg. Milyen diplomával lehet a legjobban keresni? Részletes összefoglalónkat itt olvashatjátok.
2012-ben a közszférában dolgozó diplomások 40 százalékkal kerestek kevesebbet a versenyszférában elhelyezkedő, hasonló végzettségű dolgozóknál: erről itt olvashattok.
Törölték Orbánt a híres oxfordi hallgatók közül
Állítólag azért, mert új honlapra költözött az intézmény. A listáról a magyar miniszterelnökön kívül csak olyanok kerültek le, akik már nyugdíjasok, vagy véget ért a politikai-közjogi megbízatásuk. A részleteket itt olvashatjátok.
Újabb szabálytalanságokat találtak a felsőoktatási intézményeknél
Második körben a Magyar Képzőművészeti Egyetem és a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola átvizsgálásának eredményét hozta nyilvánosságra az Állami Számvevőszék (ÁSZ). Mindkét intézmény működésében találtak szabálytalanságokat: a részleteket itt olvashatjátok.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.