A PDSZ Lázárnak: Nem a keresztényi nevelés, hanem a gyerek a fontosabb

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint Lázár János miniszternek érdemes lenne figyelembe vennie olyan modern vívmányokat az oktatás terén, mikor az egyházi intézmények mellett kampányol, mint az állam és az egyház szétválasztása.

  • Eduline
Túry Gergely

Több szakmai szervezet is kritikával fogadta Lázár János azon múltheti kijelentését, mikor az egyébként is egyre jobban terjedő egyházi iskolák mellett kampányolva elmondta: a jövőt meghatározó, hogy az egyházi neveléssel a magyar gyerekek buzgó keresztények, jó keresztyének és jó hazafiak legyenek.

A Mendrey László által vezetett PDSZ vasárnapi közleménye szerint a miniszter "néhány évszázadot, és sokmillió állampolgárt figyelmen kívül hagyva, könnyedén siklott át olyan Európa, s benne hazánk, sorsát meghatározó elven, mint a szekularizáció". Az állam és az egyház szétválasztásának gyakorlata a demokráciákban alapérték - véli a szervezet.

Elismerik az egyházi intézmények munkáját és szerepét, ám kérik a kormányt, hogy a vallásos nevelés mellett ugyanakkora hangsúlyt kapjon a világi értékrend bemutatása is. A legfontosabb feladat szerintük, hogy a gyerekeket nyugodt, szeretetteljes légkörben, kiegyensúlyozott, megbecsült és jól felkészült pedagógusok tanítsák olyan iskolákban, olyan tananyagot, melyek megfelelnek az adott kor – most éppen a 21. század – kihívásainak.

Korábban bemutattuk, hogy a Klik megalapítását követően robbanásszerűen megnőtt az egyházi iskolák száma is. Oka többrétű: sok helyen a helyi önkormányzatok az állam helyett inkább az egyháznak adták át iskoláikat, másrészt sok szülő szintén az utóbbi időben megkérdőjelezhető minőségű állami oktatás helyett inkább az egyházhoz "menekítették" gyerekeiket. Emellett az állam is kedvezett a keresztény egyházaknak, mint azt Lázár János iskolaátadási nyilatkozata is mutatja.

Majdnem megduplázódott az egyházi iskolába járók száma a Klik óta

A Klik elindulását követően rengeteg önkormányzati iskola az egyházhoz váltott a Klik helyett, sok szülő inkább ezekbe iratták a gyerekeket. Jelentősen, 81-százalékkal emelkedett az egyházi iskolákban tanuló diákok száma az utóbbi hat évben - mondta Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) államtitkára pénteken Debrecenben, egy nyíregyházi tanévnyitón.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.