250 millióba kerül a tanfelügyeleti rendszer szakmai hátterének kidolgozása

Öt év alatt minden pedagógus munkáját ellenőrzik majd a szeptembertől induló új tanfelügyeleti rendszer keretében.

  • MTI
MTI Fotó: Soós Lajos

Öt év alatt minden pedagógus munkáját ellenőrzik majd a szeptembertől induló új tanfelügyeleti rendszer keretében. A teljes szakmai háttér kidolgozására uniós források bevonásával mintegy 250 millió forintot fordítanak - mondta a köznevelésért felelős államtitkár.

Hoffmann Rózsa keddi budapesti sajtótájékoztatóján az MTI kérdésére elmondta: nem egyszeri ellenőrzésről van szó, hanem folyamatosan vizsgálják majd a köznevelésben folyó munkát. Jelen pillanatban úgy látják, mintegy háromezer tanfelügyelőre lesz szükség, de a végső szám augusztus végére derül ki, és alapvetően függ a pedagógusok létszámától. Utóbbiról májusra lesznek adatok - jelezte.

A tanfelügyeleti rendszer ismételt meghonosítása fontos lépése a köznevelési rendszer minőség alapú átalakításának - emelte ki Hoffmann Rózsa. Hozzátette: Európa 16-20 országában van hasonló ellenőrzés. Az új rendszer objektív, országosan egységes metódus alapján működik majd, biztos információkat nyújtva az oktatás szereplőinek az intézményekben folyó pedagógiai munkáról.

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.