Hamarosan módosíthatók lesznek a középiskolai felvételi jelentkezések

A középiskolai felvételi egyik fontos lépése a módosítási idő.

A középfokú felvételi eljárásban 2026. március 25. és 27. között módosíthatók a felvételi rendszerben korábban jelzett továbbtanulási tervek – írja az Oktatási Hivatal.

A felvételi eredmények és tapasztalatok alapján a diákok ebben az időszakban módosíthatják a középfokú felvételire beadott jelentkezésüket:

Új képzést azonban csak abban a középiskolában jelölhetnek meg, amely már szerepel az eredeti jelentkezésben, és ehhez előzetesen egyeztetniük kell az iskola kijelölt képviselőjével. Az egyeztetést a korábban benyújtott jelentkezési lapon is fel kell tüntetni.

Fontos, hogy a már megjelölt képzések nem törölhetők, és új, korábban nem választott iskolába sem lehet jelentkezni.

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.