Magyar Pétert lejárató óriásplakát jelent meg az egyik óvoda kerítésén belül

Felháborodott szülők jelezték, hogy a Hajdú-Bihar vármegyében található Bocskaikert óvodájának területén található óriásplakáton Magyar Pétert lejárató politikai üzenet jelent meg.

A felületen az elmúlt hetekben még a gondosóra programot hirdették, de a kampányidőszak kezdetével kifejezetten politikai tartalmú plakátra cserélték. Az új hirdetés a Tisza Párt elnökét, Magyar Pétert igyekszik lejáratni – szúrta ki a Debreceni Nap a Rigófütty Tisza Sziget Bocskaikert Facebook-oldal bejegyzését.

Több szülő kifogásolta, hogy a plakát az óvoda területén belül, kisgyerekek által napi szinten látogatott helyen jelent meg.

„A szemfüles gyerekek kérdeznek az óvodába menet, mit mondhat erre a plakátra a szülő? Mi jöhet még ezután? Meddig süllyedhet le ez a rendszer? Hol van itt a gyerekvédelem??????” – tették fel kérdéseiket a Facebook-oldal adminisztrátorai.

Nem először történik hasonló

Nemrég egy kisbéri nagypapának lett elege abból, hogy kormányzati üzenetet közvetítő, háborús tematikájú óriásplakát volt kihelyezve hetekig az általános iskola bejáratával szemben.

Korábban pedig pár lépésre az egyik piliscsabai általános iskola kapujától jelent meg háborús tematikájú propagandaplakát. A szülők már tavaly is sem hagyták annyiban, hogy „háború” feliratú plakátokat helyezzenek az iskola melletti buszmegállóba.

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.