Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Így dicsérte az államtitkár a központi írásbeli rendszerét.
A központi középfokú írásbeli felvételi vizsgarendszer egy „jól összeállított, évek óta beállt rendszer” – hangsúlyozta Varga-Bajusz Veronika, a felsőoktatásért, a szak- és felnőttképzésért, valamint a fiatalokért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában - írja az MTI. Mint elmondta, a feladattípusokra tudatosan fel lehet készülni, hiszen a korábbi évek feladatsorai elérhetők és begyakorolhatók.
A központi felvételi vizsgák január 24-én, 10 órakor kezdődnek a 9. évfolyamra, a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokba, valamint az Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkező diákok számára. Országszerte 560 helyszínen több mint 70 ezer tanuló írja meg a központi írásbelit, magyar nyelvből és matematikából adva számot tudásáról.
Az M1 műsorában az államtitkárt arról is kérdezték, mire érdemes a diákoknak – és a felkészülést segítő szakembereknek – a leginkább odafigyelni az írásbeli vizsgák kapcsán. Varga-Bajusz Veronika szerint a legfontosabb szempont, hogy a tanulók kipihenten érkezzenek a megmérettetésre, hiszen kétszer 45 percen keresztül komoly koncentrációt igényel a feladatok megoldása.
„Úgy gondolom, hogy olyan nagy meglepetés már nem lesz a diákoknak. Hiszen ezek a feladatsorok elérhetőek, kipróbálhatóak, begyakorolhatóak.”
- mondta az államtitkár.
Középiskolai felvételi 2026: ezért annyira nehéz jól megírni a központi írásbelit
A beszélgetés során az is szóba került, hogy a már hosszú évek óta alkalmazott felmérési forma mennyire alkalmas a diákok tudásának mérésére, illetve milyen tapasztalatok állnak rendelkezésre ezzel kapcsolatban. Az államtitkár kiemelte, hogy a felvételi tesztsor egy egészen jól összeállított, most már évek óta fennálló rendszer. Mivel jól látható, milyen típusú feladatok vannak, ezért jól fel is lehet rá készülni: az előző évek feladatai elérhetőek mindenki számára, azokat lehet gyakorolni.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.