Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az elmúlt napok rendkívüli hidege a hét elején sem enyhül, az ország nagy részén továbbra is tartós mínuszokra kell számítani. A fagyos időjárás több oktatási intézményt is lépéskényszerbe hozott: van, ahol rendkívüli szünetet vagy online oktatást rendeltek el, máshol pedig az udvari szünetek szabályait módosították a diákok egészségének védelmében.
A kispesti Eötvös József Általános Iskola vasárnap a Facebook-oldalán tájékoztatta a szülőket arról, hogy visszavonásig megváltozik az iskolaudvar használatának rendje. A közlemény szerint az udvari szüneteken való részvétel önkéntessé válik, és kizárólag megfelelően meleg ruházatban, valamint váltócipőben engedélyezett. Emellett a napközis tanulók a tanítás után legfeljebb 30 percet tölthetnek az udvaron.
Az iskola arra is kérte a szülőket, hogy beszéljék meg gyerekeikkel, kimehetnek-e az udvarra a hideg időjárás ellenére.
Nem elszigetelt esetről van szó: több intézmény már a múlt héten is jelezte, hogy a fagy miatt egyáltalán nem engedik ki a diákokat az udvarra a szünetekben. Volt olyan iskola is, ahol mindössze egy rövid, délutáni levegőzést tettek lehetővé.
Mikor rendelhetnek el rendkívüli tanítási szünetet az iskolákban?
A HungaroMet előrejelzése szerint a következő napokban is kitart a zimankó. Kedden hajnalban egyes térségekben akár mínusz 18 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet, napközben pedig továbbra is fagypont alatt marad. A hét második felében ugyan enyhe javulás várható, és néhol a hajnali hőmérséklet már elérheti a 0 fokot, de a fagyos idő összességében még meghatározó marad.
Az extrém hideg nemcsak a szabadtéri tartózkodást nehezíti meg, hanem az iskolai infrastruktúrát is próbára teszi. Az operatív törzs MTI-nek adott tájékoztatása szerint a köznevelési intézmények közül 29-ben merült fel fűtési probléma, hat iskolában pedig csőtörést is jelentettek. Az időjárási körülmények miatt összesen 27 középiskolában rendeltek el rendkívüli szünetet, további 40 intézményben pedig online oktatásra álltak át.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.