Havazás: akár 20-50 percet is késhetnek a vonatok

Kimaradó vonatok, hosszabb menetidő pótlóbuszok - ha szerda reggel suliba mentek vonattal, akkor ezeket jó, ha tudjátok.

A MÁV tájékoztatása szerint

az érintett vonalakon 20–50 perccel hosszabb menetidőre, egyes szakaszokon pedig pótlóbuszos közlekedésre kell számítani.

Budapest – Lajosmizse (S21)

A lajosmizsei vonal több állomásán váltóhiba lassítja a forgalmat. Emiatt:

  • a sűrítő S21-es vonatok (Ócsáról és Táborfalváról Budapestre) nem közlekednek,
  • a Nyugati pályaudvarról 5:15-kor Lajosmizsére induló S21-es (2920) csak Táborfalváig jár,
  • a Lajosmizséről 7:40-kor a Nyugati pályaudvarra induló S21-es (2927) szintén csak Táborfalvától közlekedik.

Budapest – Veresegyház – Vác (S71, G71)

  • Az S71-es vonatok kizárólag Vác és Rákospalota-Újpest között járnak.
  • A Nyugati pályaudvar eléréséhez az S70-es és G70-es vonatok, valamint a 12-es, 14-es villamos és az M3-as metró vehető igénybe, ezeken a vasúti jegyek is érvényesek.
  • A vonatok nem várnak csatlakozásra, ezért a MÁV a Nyugatiból óra 45-kor Vác felé induló S70-es vonatokat javasolja Rákospalota-Újpestig.
  • A G71-es vonatok nem közlekednek.

Budapest – Vác (S70)

  • A Vácról 7:34-kor a Nyugati pályaudvarra induló S70-es (2447) nem közlekedik.

Bicske – Budapest (G10)

  • A Bicske és Budapest közötti sűrítő G10-es vonatok nem járnak.
  • Utazáshoz az S10-es és S12-es vonatokat ajánlja a vasúttársaság.

Százhalombatta – Budapest (G40)

  • A G40-es vonatok váltóhiba miatt módosított útvonalon, Érd felsőn át közlekednek.
  • Érd alsó helyett Érd felsőn lehet felszállni.

Komárom – Esztergom (S74)

  • A teljes vonalon szünetel a vonatközlekedés.
  • Az utasok a párhuzamos buszjáratokat használhatják, amelyeken elfogadják a vonatjegyeket.
  • 8 órától a vonatok menetrendje szerint pótlóbuszok is közlekednek.

Az Eduline-on is beszámoltunk arról, hogy az elmúlt évek egyik legnagyobb havazása és az extrém hideg miatt a Belügyminisztérium figyelmeztetést adott ki, miközben országszerte több iskola is rendkívüli intézkedéseket vezetett be.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.