Megvan, hogy kik jutottak tovább a Zrínyin a megyei fordulóba

A MATEGYE Alapítvány közzétette a Zrínyi Ilona Matematikaversenyen a továbbjutók listáját.

A diákok november 24-én írták az iskolai fordulóját a Zrínyi Ilona Matematikaversenynek. A legjobban szereplő tanulók névsorát megyénként kitették az alapítvány honlapjára. (Ezt itt éritek el.)

A megyei fordulót 2026. február 20-án írják majd a diákok a kijelölt intézményekben.

Hogy milyen altenatív módon lehet tanítani a matekot, azzal részletesen ebben a cikkünkben foglalkoztunk.

 

 

 

Hozzászólások

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.