Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Több szervezet az ombudsmanhoz fordul, hogy ne tegyenek különbséget az otthontámogatási programban a fenntartók között.
A Civil Közoktatási Platform (CKP) szerkesztőségünk részére is elküldött közleményéből kiderült, hogy "míg az állami, önkormányzati alkalmazottak mellett az egyházi fenntartású, valamint a közérdekű vagyonkezelő alapítvány által fenntartott intézmények dolgozóinak is jár a támogatás, a civil és magán fenntartóknál dolgozók nem részesülhetnek belőle."
Bár a kommunikáció, a rendelet indoklása általában beszél a köz szolgálatára elhivatott emberek megsegítéséről, azoknak az oktatási, gyermekvédelmi, gyermekjóléti, szociális, kulturális, közművelődési, karitatív vagy egészségügyi dolgozóknak, akiknek a munkáltatója közfeladatot ellátó alapítvány, egyesület, szövetség vagy nem állami hátterű nonprofit kft., ugyanazért a munkáért nem jár ez a segítség.
- hangsúlyozták, majd kitértek arra is, hogy a munka és a dolgozó megítélése nem függhet attól, hogy ki a fenntartó.
"Vitatható például az SOS Gyermekfaluban, a tanodákban, az Oltalom Alapítvány által fenntartott hajléktalanszállásokon dolgozók elhivatottsága? Ha a köznevelésben a pedagógusok jogviszonya, fizetési besorolása független a fenntartó típusától, hogyan magyarázható, hogy az viszont fenntartónként különbözik, hogy kaphatnak-e ebből a jutatásból?" - tették fel a kérdéseket, ezután megjegyezték, hogy különösen felháborítónak tartják, hogy a nem állami fenntartók között is különbség tétetik az egyházi és egyházhoz kapcsolódó fenntartók javára.
A CKP kiemelte, hogy a kormányrendelet tervezetének társadalmi vitája során sokan jelezték a hibát,de hiába. Pontosan emiatt több szervezet most az ombudsmanhoz fordul, illetve jogi úton lép fel a diszkrimináció ellen.
Az Eduline-on is beszámoltunk arról, hogy az Orbán Viktor által ellenjegyzett jogszabály szerint, első körben a munkáltatóknak kell december 15-ig jelezni, ha szeretnének ilyen jellegű támogatást adni, és 2025. december 20-ig tájékoztatni a munkavállalókat arról, milyen papírokra van szükség az igényléshez.
Azok a pedagógusok, közszolgák és támogatásra jogosult munkavállalók, akik 2026. január 1. előtt vettek fel lakáshitelt, és 2026. január 20-ig nem adják be az igénylésüket, akkor a 2026-os évre elesnek a támogatástól.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.