Pár jótanács, hogyan érdemes készülni a központi írásbelire

Január 24-én tartják a nyolc- vagy hatosztályos gimnáziumokba, illetve a kilencedik évfolyamra felvételiző diákok számára a központi írásbeli vizsgát magyar nyelvből és matematikából.

Mivel a központi írásbeli eredménye akár a felvételi pontok 50 százalékát is kiteheti, ha olyan középiskolába jelentkeztek, ahol ezt beszámítják, érdemes időben és tudatosan felkészülni.

Ehhez hoztunk néhány praktikus tippet:

1. Korábbi évek feladatainak elvégzése

Az egyik leghatékonyabb módszer, ha végigcsináljátok az elmúlt 5–10 év felvételi feladatsorait. Ezekből pontosan látni fogjátok, milyen típusú feladatokra számíthattok, és milyen témakörök ismétlődnek rendszeresen. A feladatsorok megoldásával azt is megtanuljátok, hogyan kell beosztani az időt — ami a vizsgán gyakran döntő jelentőségű.

2. Időre gyakoroljatok

A felvételin mindkét tárgyból 45 perc áll rendelkezésetekre. Ha otthon is stopperrel gyakoroltok, reális képet kaptok arról, mennyi időt tudtok egy-egy feladatra szánni, és hol kell gyorsítani.

3. Szövegértésnél ne csak „átfussátok” a szöveget

A magyar feladatsorban sok pont múlhat azon, hogy mennyire értitek meg precízen a szöveg tartalmát. Gyakoroljátok a kulcsszavak keresését, és azt, hogy hogyan lehet a kérdéseket összekapcsolni a szöveg egy-egy részletével.

4. Matematikából koncentráljatok az alapokra

Az írásbelin gyakran több lépésből álló, logikus gondolkodást igénylő feladatok szerepelnek. A törtek, arányok, százalékszámítás, alapgeometria és szöveges feladatok megoldása különösen fontos. Ha ezek stabilan mennek, biztosabb lesz a teljesítményetek.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.